Home Tudástár Technika, kommunikáció Ez lehet az új Google Pixel

Ez lehet az új Google Pixel

Evan Blass szivárogtatott, vagyis jó eséllyel valóban az igazi Google Pixel 2-t látjuk.

A Google várhatóan két új okostelefont mutat be idén ősszel. Ezek a Google Pixel és a Google Pixel XL folytatásai lesznek, és bár konkrét nevük még nincs, lehet, hogy egyszerűen Pixel 2 és Pixel XL 2 jelzéssel érkeznek.

A pletykák sok dologban egyeznek, sok dologban eltérnek, azonban sok mindenre fényt derít Evan Blass legutóbbi szivárogtatása. A tőle érkező képek általában a valódi készülékeket ábrázolják, vagyis szinte biztosra vehetjük, hogy ezt mutatja be a Google ősszel.

Az új modell hátulja továbbra is félig üveg, félig fém borítású, azonban az üveg rész kisebb lett, és nem veszi körbe az ujjlenyomat-olvasót. A gyártásért ezúttal is az HTC felelhet.

A Pixel XL 2-t eközben úgy néz ki, hogy az LG gyártja, keskenyebb kerettel a kijelző körül – tehát a két eszköz nem lesz egyforma dizájnban.

A Pixel 2 Blass szerint sztereó előlapi hangszóróval újít (vagyis hozza vissza a Nexus 6P-ről azt), a ház pedig nyomásérzékeny lesz, épp, mint az HTC U11-nél. A legutóbbi pletykákkal egybehangzóan ezúttal is arról hallani, hogy a jackcsatlakozóval az Apple és az HTC után a Google is leszámol.

Miben más, mint a többi telefon? Abban, hogy Google! Ami elvárható!

Forrás: PCWorld, hirmagazin.eu

Képek: pcworld.hu

ElőzőÁram nélkül is tudod tölteni a mobilodat ezzel az eszközzel! – VIDEÓ
KövetkezőFedezze fel Budapestet a HIRMAGAZIN.EU online médiával!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás