10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességEz ijesztően közel volt: a Föld mellett suhant el egy gigászi aszteroida...

Ez ijesztően közel volt: a Föld mellett suhant el egy gigászi aszteroida – A NASA emberei csak későn kapcsoltak

A NASA belsős kommunikációja arról árulkodik, hogy a szakemberek nem voltak teljes mértékben a helyzet urai, igencsak meglepődtek, amikor egy óriási aszteroida suhant el a Föld mellett – írja az Axios.

BuzzFeed által megszerzett e-mailekből kiderült, hogy a NASA-nál dolgozó munkatársak egy része szerint nem megfelelő a szervezet infrastruktúrája, a veszély észleléséhez.

A 2019 OK jelű égitest nagyjából 64 ezer kilométerre száguldott el a bolygótól, ez csillagászati szempontból rendkívül kis távolságnak számít.

A szakértők szerint az objektum becsapódva egy 80 kilométer sugarú körben borzalmas pusztítást okozott volna.

Egy ideje folyik már a vita a Kongresszus és a NASA között arról, hogy érdemes-e fejlettebb aszteroida-figyelő rendszert kiépíteni. Az űrhivatal szeretné elérni, hogy a törvényhozás támogassa a Földre potenciálisan veszélyes objektumok azonosítására alkalmas távcsövek és űrszondák létrehozását.

Az egyik e-mailben Lindley Johnson, a NASA bolygóvédelmi tisztje azt írta, a 2019 OK átsurrant a rendszeren, az eset ezzel jól rávilágít a hiányosságokra. Ehhez hasonló nagy objektumok egyébként ritkán kerülnek ilyen közel a Földhöz, a becslések alapján százévente két hasonló esemény történik.

Forrás: Blikk.hu /(24.hu)

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work