12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekEz egy szomorú vasárnap

Ez egy szomorú vasárnap

Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak – jelentette ki Orbán Viktor a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően.

Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.

„Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett” – fogalmazott. A vásárnap tető alá hozott megállapodás jogilag véglegesíti a britek kilépését, az unió részéről a tárgyalások ezzel lezárultak. „Nincs abban semmi túlzás, hogy ez egy szomorú vasárnap. Akármilyen jól is szerveznek meg egy válást, az attól még válás marad” – fogalmazott.

Aláhúzta, hogy

a veszteség nagy, Nagy-Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad.

Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett – tette hozzá Orbán Viktor.

Ha a britek maradtak volna, a következő években Magyarországnak is több pénz jutott volna az Európai Unió költségvetéséből – hangsúlyozta.

A miniszterelnök elmondta, súlyos tárgyalások zajlottak és olyan súlyos kérdésekről kellett megállapodni, mint a kereskedelmi jogok, befektetések, vagy a pénzügyi szolgáltatások jövője.

„Itt nem győzelem vagy vereség a kérdés, hanem, hogy ki jár jobban és ki jár rosszabbul. Illetve, hogy vannak-e olyan megoldások, hogy mind a ketten jól járjunk. Ilyenkor nem nagyon vannak” – mondta. Mindenkinek komoly engedményeket kellett tenni – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte,

teljesült a magyar kormány célja, hogy megvédje a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit.

„Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott” – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a Brexit az Európai Parlament tavasszal lejáró öt éves mandátumának egyik legfontosabb kérdése, amelyben előkerül az európai vezetők felelőssége. „Az, hogy ki tehet a Brexitről? Vétlenek-e az Európai Unió mostani vezetői? A válasz az, hogy nem” – húzta alá.

Véleménye szerint felelősség terheli az unió vezetői a Brexit bekövetkezéséért.

Kiemelte: ha olyan uniós bizottsági elnököt választ meg az Európai Unió, akit a britek nem akarnak, mégis ilyen elnökkel kell dolgozniuk, az távolítani fogja őket az uniótól – mondta. „Nem lehet megtenni Európa második legnagyobb gazdaságával, hogy amikor nyíltan nem akar valaki egy pozícióba, akkor mi mégis arra a pozícióra beerőszakoljuk. Itt ez történt” – emlékeztetett.

Orbán Viktor második hibaként a migrációt említette. „Az történt, hogy

a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna.

A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban. Ez azonban múlt idő és spekuláció, érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket” – mondta a kormányfő.

(MTI; kormany.hu)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work