7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekEz áll a Jobbik pénzgyűjtési akciója mögött

Ez áll a Jobbik pénzgyűjtési akciója mögött

Kiszelly Zoltán politológus szerint a Jobbik részvétet akar kelteni közösségi pénzgyűjtési akciójával, de azt „nem biztos, hogy hozzáteszi”, hogy megszegte a szabályokat.

 Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese (b), Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő (b2) és Vona Gábor, a párt elnöke, frakcióvezető-helyettes az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 27-én (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A politológust pénteken az M1 hírcsatornán arról kérdezték, hogy Vona Gábor pártelnök a nap folyamán bejelentette, a Jobbik közösségi pénzgyűjtést indít és egy kiáltványban a nemzetközi közvélemény támogatását kéri az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéstervezete miatt. A pártelnök azt mondta, az ÁSZ egy “számtalan sebből vérző eljárást” indított a Jobbik ellen, amelynek nyomán a pártnak várhatóan 660 millió forintot kell befizetnie.

Kiszelly Zoltán közölte: a Jobbiknak volt tavasszal egy plakátkampánya, amelynek költségeit vizsgálta az ÁSZ, és a számvevőszék álláspontja szerint mintegy 330 millió forint olyan kedvezményt kapott a párt, amely “a hatályos jogszabályokkal szembemegy”, és ennek a dupláját kell visszafizetnie. Megjegyezte: ez egy régi szabály, kérdés, hogy eddig mennyire sikerült betartatni.

Szerinte kérdés, van-e ennyi pénze a pártnak; hozzátette, úgy véli, ha van is, nem abból akarják befizetni, lehetőséget látnak arra, hogy mikroadományokért a szavazókhoz forduljanak. Úgy folytatta, ez is egy téma, amellyel megszólíthatják a szavazókat, mert a párt előző témája, a bérunió, úgy tűnik, nem volt sikeres.

Kiszelly Zoltán kitért arra is: a fővárosi liberális értelmiség “papíron kiszámolta”, hogy a Jobbik és a baloldali ellenzék összes szavazója együtt majdnem annyi, mint a Fidesz kétmillió választója, de ez a valóságban nem biztos, hogy működik. Szerinte ez kétségbeesés, a baloldal látja, hogy nem tud nyerni, és a Jobbikra is szüksége van.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work