A Sympterichthys unipennis nemrég még a tengerfenéken „sétált”, ma pedig már hivatalosan is kihaltnak nyilvánította a Természetvédelmi Világszövetség.
Úgy tűnik, hogy ez a faj az olyan, első modern tengeri hal, amely teljesen eltűnt. De vajon az utolsó? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a szakemberek.
Hivatalosan is felkerült a kihalt fajok közé
A modern történelemben először egy tengeri halfajt nyilvánítottak kihaltnak. A Sympterichthys unipennis-t, amely egy sekély vizű fenéklakó, tüskés uszonyokkal és a homlokán rúdszerű kiemelkedéssel, kidülledt szemekkel és sétálásra is alkalmas úszókkal.A bizarr külsejű élőlényt még 1802-ben fedezte fel François Péron francia természettudós, akinek sikerült egy példányt is begyűjtenie.Nem kevesebb, mint kettőszáz évvel ezelőtt még igen gyakorinak számított Ausztrália sekély vizeiben, ám különös módon Péron volt az utolsó kutató, akinek lehetősége nyílt megvizsgálni egy élő egyedet Tasmania partjainál: az átfogó kutatások ellenére a tudósok nem tudtak több halat begyűjteni.
A most májusban ülésező Nemzetközi Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), mint a szakemberek globális konzorciuma frissítette adatait és ismét meghatározta a fajok védettségi állapotát.
Azóta hivatalosan is kihaltként kezelhetjük a kissé talán mókás, ám furcsa lényt.
És már mindössze csupán 13 faj maradt a horgászhalakúak rendjébe tartozó Brachionichthyidae családban. Ezek az állatok első ránézésre valamennyien úgy tűnnek, mintha a „kis kezeiken sélátálnának a tengerfenéken”.
Egy faj kivételével minden faj veszélyeztetettnek vagy kritikusan veszélyeztetettnek tekinthető,illetve „hiányos adatként” rögzítették a létezésüket, tehát a tudósoknak nincs elegendő információjuk a természetvédelmi státuszuk eldöntéséhez. Olyan is akad közöttük, amelynek a jelenlétét már 2000 óta nem észlelték.
Számos veszély fenyegeti a „rokonait”
A Sympterichthys unipennis eltűnése a kutatók szerint kitűnően rávilágít arra, hogy ez a halcsalád mennyire érzékenyen reagál a környezeti zavarokra, mint például az éghajlatváltozásra, az élőhelyek pusztulására és a környezeti szennyezésre, az inváziós fajok térnyerésére vagy épp a halászatra.
A tudósok szerint ez a mérföldkőnek számító esemény figyelmeztetésként szolgál
arra nézve, hogy mi történhet az ehhez hasonló fajokkal, illetve más, sebezhető fajokkal olyan helyeken, mint például Tasmania.
Úgy reagálnak ezek az állatok, mintha egy kanárit engednénk be egy szénbányába– mutatott rá Neville Barrett, a tasmán Tengerészeti és Antarktiszi Kutatóintézet ichtiológusa a National Geographic online portálnak.
A Sympterichthys unipennis szokatlan külseje kapcsán Jemina Stuart-Smith, a Tasmaniai Egyetem Tengeri és Antarktiszi Tanulmányok Intézetének és a Nemzetközösség Tudományos és Ipari Kutatási Szervezetének tengeri ökológusa azt mondta,
„képzeljük el, hogy egy varangyot élénk színű festékbe mártunk, aztán elmesélünk egy szomorú történetet, majd arra kényszerítjük, hogy egy két mérettel nagyobb kesztyűt viseljen„.
A jellemzően maximum kettő és fél centiméteres, a Brachionichthyidae családban élő faj legtöbbje csak a Tasmania körüli óceánban él, annak is csak elenyésző részén.Úgy tudni, leginkább „otthonülő” fajok, amelyek nem járnak be nagy távolságokat.Barett szerint olyan stratégiával rendelkeznek, amely stabil és állandó környezeti viszonyok között működik a legjobban.
Valószínűleg soha nem is fognak visszatérni
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a fennálló körülmények milyen kombinációja vezetett a Sympterichthys unipennis kihalásához, de a faj egyetlen területhez való ragaszkodása, korlátozott földrajzi elhelyezkedése és a hideg víz előnyben részesítése különösen kiszolgáltatottá teszi őket a környezeti körülmények hatásainak.
A tasmaniai Hobart közelében például a különféle iparágak által okozott szennyezés egyértelműen rontja a part menti torkolatok vízminőségét, amely ennek a bizarr külsejű halfajnak az élőhelye– magyarázta Graham Edgar tengerbiológus. – Ez azért is aggasztó, mert ha ezek az állatok eltűnnek egy területről, akkor valószínűleg soha nem is fognak visszatérni.
A szakember szerint a folyómedrek folyamatos kotrása, az osztriga zátonyok megsemmisítése, valamint a nem őshonos fajok betelepítése Tasmania vizeibe, valószínűleg mind további, jelentős negatív hatást gyakorolt a horgászhalalakúak fejlődésére és fennmaradására.
A fenyegetések „tökéletes vihara” sújtja őket
A legnagyobb veszély azonban továbbra is a vizek felmelegedése jelenti. Ahogy arra Barrett rámutatott, a faj jóval nagyobb területet járt be akkor, amikor még hűvösebb volt az éghajlat. A felmelegedés hatására azonban számos faj, köztük a Brachionichthyidae családjának tagjai, néhány rákféle, tengeri moszatok és sok más, a hidegebb körülményeket kedvelő tengeri organizmus populációja is csökkent.
A Brisbane-től Sydney-ig tartó kelet-ausztrál áramlat az utóbbi évtizedekben egyre melegebb vizet „nyomott előre” délre,miközben az óceán hőmérséklete a Met Office Hadley Klímatudományi és Szolgáltató Központ adatai szerint az 1900-as mérések óta két fokkal emelkedett.
Ez szó szerint a különböző fenyegetések tökéletes viharát jelentette a faj számára– mondta Edgar, aki szerint ez nem csak Sympterichthys unipennis kihalásához vezetett, hanem a tasmán biológiai sokféleség katasztrofális csökkenéséhez is, amely különböző állat populációk, köztük halak, kagylók, rákfélék, tengeri moszatok és más tengeri élőlének jelentős redukálását jelentette.
Hozzáfűzte: az ilyen csökkenések gyakran észrevétlenek maradnak, mivel ezeknek a fajoknak az élőhelyei a víz alatt szinte láthatatlanok és igen kevés adat áll a tudósok rendelkezésére a populációk számáról.
origo, Hirmagazin.eu
