A szélsőséges palesztin szervezet Gáza alatti alagútrendszeréhez hasonló Törökország középső részén, Kappadókiában is megtalálható. Csak sokkal régebben épült, mint a Hamász járatai.
Kappadókiában legalább kétszáz olyan földalatti várost fedeztek fel eddig a régészek, amelyek kétszintesek. Negyven város három, míg a legnagyobb, Derinkuyu, nyolc szintet foglal el a mélyben. A kutatók úgy becsülik, hogy akár több ezer ember is élhetett itt egyidőben. Azt azonban még nem sikerült pontosan megállapítani, hogy mikor épülhetett. Egyes vélemények szerint akár háromezer éves is lehet.
Derinkuyut elsőként Athéni Xenophón említi a kr.e. 370 körül készült Anabaszisz című munkájában. Ebben arról ír, hogy Anatólia ezen a vidékén élő emberek a házaikat a föld alá építik. Ezekben bőven van hely egy népes családnak, a háziállataiknak és még élelmiszerraktáraik is vannak. A régészek szerint Derinkuyu első két szintje biztosan ebből a kórból származik, bár az sem kizárt, hogy sokkal régebbiek lehetnek.
A város igazán a IV. században indult fejlődésnek, amikor a vidéken a Bizánchoz tartozó kappadókiai görögök éltek. Ők mélyítették tovább Derinkuyut, hogy menedéket találjanak az arabokkal vívott 780-tól 1180-ig tartó háborúk idején. A korábbi járatokat összekötötték, és így egy egész várost alakítottak ki a felszín alatt. Itt aztán volt minden, ami egy településnek kell: lakóhelyiségek, konyhák, iskolák, templom, magtárak, olaj és bor készítéséhez való présház, sőt még istállók is. A friss levegőt a földfelszínre vezetett kürtők szolgáltatták, amelyeket jól álcáztak.
A barlangváros végül is 85 méterre a felszín alatt, nyolc szinten épült ki. A későbbiekben azonban már nem lakták állandóan, csupán háborúk idején menekültek ide az emberek. A XIV. században a mongol hódító, Timur Lenk katonái miatt költöztek a kappadókiai görögök a földalatti városba, majd pedig a vidéket meghódító oszmán törökök elől kerestek itt menedéket. Mivel a terület új urai gyakran törtek rá a görögökre, Derinkuyu egészen 1923-ig rejtekhelyként szolgálat az itt élők számára.
Ekkor aztán egy lakosságcsere keretében az őslakos görögök elhagyták a vidéket, és magukkal vitték a földalatti város titkát is. Így történhetett, hogy egészen a XX. század közepéig senki sem tudott Derinkuyuról. Csak 1963-ban, egy csirkéi után kutató gazda talált rá az egyik lejáratra és ezután nem sokkal kezdődtek a régészeti feltárások is. A földalatti város ma a vidék legfőbb turistalátványossága a közeli Kaymaklival együtt, amely ugyancsak egy felszín alá rejtett település.
