0.4 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Ez a 7 dolog történik veled, amikor meghalsz

Dátum:

Megosztás:

Mi lesz velünk, ha meghalunk? Mi lesz a lelkünkkel? Vajon megfelelő életet éltem, hogy a Mennybe jussak? Abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy létezik-e a szellemvilág. Több ezer halálközeli élményből gyűjtöttük össze az alábbi információkat , hogy egy pontosabb képet kapjunk arról, hogy mi vár ránk a halál után.

Dr. Michael Newton, a specializálódott pszichológus vizsgálta meg a meghalt emberek traumáit, előző életüket. Az alábbi 7 pontban annak az összességét olvashatjuk, hogy mi történik velünk a halál után.

1. Látjuk a halált

Mielőtt meghalunk, látni fogjuk magunk előtt a másik világ képét. Az agy megnyugszik, nem lesz félelmünk, érezni fogjuk azt, hogy az a hely, ahová megyünk jó hely. Hirtelen olyan érzés lesz, mintha egy másik szemünk lenne, amivel olyan dolgot látunk, amit más emberek képtelenek.

2. Láthatod a tested

Mielőtt átlépnénk a másik világba, kilépünk saját testünkből és néhány percig a lelkünk még ott lebeg a test felett. Vannak akik már felkészültek a testi halálra és nem élik meg meglepetésszerűen az élményt, vannak akik viszont sírva üvöltenek, hogy miért haltak meg. A halálból visszatért emberek beszámolói szerint miután visszatérnek testükhöz egyfajta mágneses vonzást éreznek, majd mikor felébrednek már az ágyban fekszenek.

3. Fény

A fehér fényes monda igaz. Akik már meghaltak látnak a sötétségben egy fehér fényt, ami felé akarva, akaratlanul, de közelednek. Ez a béke, a szeretet és a megnyugvás fénye.

4. Halott rokonok

A halál után ismét látjuk meghalt szeretteinket, mindenki együtt van, és tudják, hogy érkezünk, várnak minket. Több esetben említettek olyan rokonokat is, akiket mi nem ismertünk. Megérinthetjük őket, beszélhetünk velük, minden valóságosnak tűnik. Az életbe való visszatérésünk miatt viszont csak rövid ideig lehetünk velük, a mondandójuk pedig az életünk további iránymutatásai.

5. Őrangyalok

Mindenkinek van egy spirituális segítője, egy angyal, aki láthatatlan módon védelmez minket földi életünkben. Miután véget ér az életünk, láthatóvá válik az angyalunk, együtt sétál velünk a fehér fény irányába, elkísér minket. Miután vissza tér a lelkünk a testünkhöz, az angyalunk elengedi a kezünket, és utána továbbra is spirituálisan védelmez minket.

6. Átértékelt élet

A halál időszaka egyfajta felülvizsgálati idő. Átértékeljük hibáinkat, életünket, kapcsolatainkat és minden addig értelmetlen dolog értelmet nyer. Ez a magyarázata annak, hogy amikor túléljük a halált más emberként éljük tovább az életünket, minden megváltozik körülöttünk.

7. Nem akarunk visszatérni

Amikor a fenti dolgok mind-mind megtörténnek, nem akarunk visszatérni. Annyira jó érzés hat át a lelkünkön, hogy nem akarunk már visszatérni földi testünkbe. Csak élvezni és érezni szeretnénk a szeretetet, a békét, a szeretteink közelségét és elkezdeni egy jobb, szebb és nyugodtabb életet. Ekkor jelenik meg a mágnes, ami elhúz a testünk irányába, a fehér fényből pedig ismét sötétség lesz, majd az ébredés az ágyban.

Minden élményt,minden pontot több száz halálból visszatért tapasztalat alapján összegzett Dr. Michael Newton. Kutatásairól, tapasztalatairól könyvet is írt, ami igen nagy sikert ért el az olvasók körében.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...