6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldEz a 10 ember építette fel a Google-t a semmiből

Ez a 10 ember építette fel a Google-t a semmiből

Egy kis egyetemi projektből lett a világ uralkodó internetes cége a Google.

A vállalat első 10 dolgozójából néhány még mindig a vállalatnál van – köztük a két alapító, Larry Page és Sergey Brin is -, de van, aki ma már inkább kockázati tőkés befektetőként keresi a következő világmegváltó ötletet.

 

10. Salar Kamangar


1999-ben kezdte pályafutását a Google-nél és még most is az internetes keresőóriásnál dolgozik. 2014-ig a YouTube vezérigazgatója volt, amiről azért mondott le, hogy új kihívásokat keressen a Google-nél. Nagyon nem távolodott el a videómegosztótól, most a YouTube-termékekért felelős alelnök.

9. Georges Harik


Szoftverfejlesztőként csatlakozott a Google-höz, 1999 és 2005 között dolgozott az internetes keresőóriásnál. A termékfejlesztésért és a stratégiáért felelt, például a Gmail, a Google Talk, a Google Video és Picasa területén. Az AdSense és az AdWords Online mögött állt és a Google startup inkubátora, a Googlettes igazgatója volt. Most kockázati tőkés befektetőként tevékenykedik, mint üzleti angyal, például ő áll az imo.im üzenetküldő alkalmazás mögött.

8. Urs Hölzle


Közel 20 éve, 1999 óta dolgozik a Google-nél, ahol a technikai infrastruktúráért felel. A Google szervereit, hálózatát és adatközpontját felügyeli. Mielőtt a Google-höz csatlakozott volna, professzor volt egy kaliforniai egyetemen.

7. Amit Patel


1999-ben kezdett a Google-nél a mérnök, akihez a cég híres szlogenje fűződik, a „Don’t Be Evil”. Jelenlegi pozíciója ismeretlen, ahogy az is, hogy egyáltalán a Google-nél dolgozik-e még.

6. Harry Cheung


1999 januárja és 2004 decembere között dolgozott a Google-nél szoftvermérnökként. Most kockázati tőkés befektetőként tevékenykedik, olyan cégek üzleti angyala volt, mint a Qwiki, vagy a PrePay, és a lakáshitelezéssel foglalkozó startup, a Roostify egyik alapítója is.

5. Ray Sidney


A Google egykori szoftvermérnökét meglehetősen gazdaggá tette a Google tőzsdére lépése. 1999-től 2003-ig dolgozott az internetes keresőóriásnál és 18 hónappal az elődleges részvénykibocsátás előtt távozott. Most ingatlanokban utazik, triatlonozik és amatőr pilóta. 1 millió dollárt adományozott, ahogy közösségi buszos szolgálatást indítson a Tahoe tónál.

4. Heather Cairns


A Google negyedik alkalmazottja egy HR-menedzser volt 1998 és 2005 között, ő vette fel a Google első 200 alkalmazottját. Google-ös karrierjét követően nők által vezetett startupok üzleti angyalaként lett ismert, most egy ingatlanfejlesztő vállalat, a Coastal Streets elnöke.

3. Craig Silverstein

WASHINGTON, DC – MARCH 24: Barry Joesphson, Daniel Henshall and Craig Silverstein attend the „Turn” series premiere at The National Archives on March 24, 2014 in Washington, DC. (Photo by Kris Connor/Getty Images)

1998 és 2012 között állt a Google alkalmazásában. Számos projekten dolgozott a Google-nél, a cég harmadik embereként részt vett gyakorlatilag a keresőmotor felépítésében. Most egy nonprofit oktatási szervezetnél, a Khan Akadémiánál dolgozik.

2. Sergey Brin


A Google egyik alapítója, aki most az innovatív projekteket tömörítő Google X vezetője most és az anyavállalat, az Alphabet elnöke.

1. Larry Page


A Google másik alapítója, jelenleg az Alphabet vezérigazgatója.

Forrás: portfolio

Képek: Google, YouTube, xhu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem