Idén már 78 esztendős lesz, de nem fog rajta az idő. A Kossuth-díjas Kovács Kati telis-tele van energiával. A magyar könnyűzene élő legendája háromszor nyerte meg a Táncdalfesztivált, rekord mennyiségű lemezt adott el, nemcsak itthon, külföldön is elismerték a művészetét. S hogy nem csupán a régmúlt idők sztárja volt ő, ennek bizonyítéka, hogy 2014-ben például fellépett a Sziget Fesztiválon.
Mi is volt az első kritikus mondat pontosan…?
– Itt cseng a fülemben most is kitörölhetetlenül. Azt mondták nekem, hogy ez a lány nem énekel, hanem csak ordít – mondta Kovács Kati.
A legtöbb ember ilyenkor vesz egy mély levegőt és átértékeli az álmait. Aztán meggyőzi magát, hogy szövőnőként, bolti eladóként, ügyes titkárnőként is meg lehet élni. Ehhez képest Önt nem sokkal később már az év hangjának választották. Jó, hogy nem adta fel!
– Nem szokványos az én karriertörténetem. Imádtam énekelni utcán, fürdőszobában, mindenhol. De eszembe se jutott, hogy ebből meg is lehet élni. Soha nem tanítottak, sohasem képeztem magam. Persze az is előfordult, hogy egy dal előadását egy hónapig gyakoroltam. De a sors már csak olyan, hogy átírja a forgatókönyvet. Felléphettem egy iskolai évzárón, majd beneveztek a Ki mit tud? -ra, és az első sikertelen próbálkozás után már valóban az év hangja lettem. Onnan már csak egy lépés volt az első Táncdalfesztivál 1966-ban, amelyet meg is nyertem a Nem leszek a játékszered című dallal.
Gyönyörű mese: az átlagos kislány, ahogy meghódítja a világot.
– Magam is így éltem meg. A Táncdalfesztiválnak, pontosabban a televíziónak óriási hatása volt akkoriban. Emlékszem, mentem az utcán és lépten nyomon megállítottak az emberek. Olyan is előfordult, hogy jött velem szemben egy férfi az utcán, meglátott és letérdelt elém.
Az imént a világ meghódítását említettem és ebben nem volt semmi túlzás, még itt a vasfüggöny mögött sem. Öt kontinensen adhatott koncertet, hat nyelven, tizenegy országban jelentek meg felvételei, s ami egészen különleges: nemcsak itthon, hanem Angliában és Németországban is az év énekesének választották.
Gyönyörű pillanatokat kaptam az élettől, de soha nem felejtettem el honnan indultam. Felléphettem Ausztráliában, Amerikában, Afrikában vagy Ázsiában, ugyanaz a lány maradtam, aki egykoron a Balatonon egy kifeszített antennával felszerelt bumfordi rádión hallgatja a Luxemburgot vagy a Szabad Európát. Egyébként Cseke Lászlóról, a legendás rádiósról van egy gyönyörű történetem. Épp Münchenben koncerteztem, amikor találkoztam vele. Beszélgettünk és szóba kerültek a szülei, akikkel én nemsokkal korábban találkoztam. Elérzékenyült, átölelt és velem üzent haza, mondván: simogassam meg helyette az édesapját és az édesanyját.
A televízió nemcsak a legendás beat korszak, vagyis az Önök idejében teremtett sztárokat, közönségkedvenceket, hanem mostanában is. Egymást érik a különböző tehetségkutatók.
– Azért van egy aprócska különbség, s remélem ezzel nem sértem meg az utódokat: nekünk annak idején a valós tudásunkkal, a saját tehetségünkkel, a hangunkkal kellett meghódítanunk a közönséget. Nem segített benne sem technika, sem valamiféle gép. A szuper gép, amely kijavítja a hibákat, helyreteszi az oktávokat és eltünteti, vagy maszk mögé rejti az egyéniséget.
Kék az ég és zöld a fű…Ez a látszólag egyszerű mondat, dalrészlet gép segítsége nélkül is eljutott a világ számos pontjára. Önre mégsem mondták vagy írták, hogy lám, Kovács Kati a sztár.
– Én csak énekeltem, szenvedéllyel, szeretettel. Sztárok pedig voltak körülöttem bőven. Egyszer Hamburgban lemezfelvételre vártak egy stúdióban. Amikor odaértem a hangmérnökök szóltak az ott dolgozó zenészeknek, hogy fiúk, hamarosan folytathatjátok, de most megjött a magyar énekesnő. S jöttek ki a fiúk: Robert Plant, Jimmy Page – a Led Zeppelin tagjai. Rám mosolyogtak, megszólalni sem tudtam. Aztán később Mont Reaux-ben a Who együttessel voltam együtt egy színpadon.
Miért nem maradt kint? Igazi világsztár is lehetett volna.
– Hamburgban, ahol a Led Zeppelinnel találkoztam, megírt szerződéssel vártak, és abban benne volt minden, lakás, lemezek, pénz, sok-sok pénz. Soha nem tudtam volna itt hagyni Anyut és a három testvéremet.
Mindig is ragaszkodott azokhoz, akiket szeret, ezért is kérdem: hogy éli meg a világjárványt és csodálatos zenésztársak halálát?
– Hallgatok az orvosokra, és ezt javaslom mindenkinek. Gyerekként is beoltottak bennünket, most is ezt kell tennünk, egyszerűen nincs más megoldás. Ezért sem vagyok képes feldolgozni Kóbor János elvesztését. Értelmetlen halál, legszívesebben kiabálnék vele, hogy Mecky vigyázz magadra, óvd az életedet! De már késő. Három oltásom van, de ha kell akkor lesz négy és öt is.
Mikor állt legutoljára színpadon?
– Nem panaszkodom, olykor találkozhatok a közönséggel, mint ahogy nemrég Debrecenben és környékén.
Karikó Katalin, az elismert kutatóbiológus egyszer azt nyilatkozta: boldoggá tenné, ha újra egy színpadon látná Zalatnay Saroltát, Koncz Zsuzsát és Kovács Katit.
– Ha Karikó Katalin hív, jövök és odaállok Cini és Zsuzsa mellé a színpadra. Mi hárman soha nem voltunk barátnők, de ellenségek sem.
Mit vár 2022-től?
– Azt, hogy még mindig szót kell fogadnunk az orvosoknak. Ugyanakkor azt üzenem mindenkinek, hogy életre fel! Mert egyszerűen nem hagyhatjuk el magunkat. A párommal, akivel több, mint 25 éve együtt vagyok erre koccintottunk szilveszterkor. No meg arra, hogy Messike, az imádott Lionel Messi újra csúcsformában futballozik majd.
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Varga Imre
