0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Exkluzív interjút adott egy szökevény észak-koreai hírszerző tábornok..

Dátum:

Megosztás:

Hosszú hetekig tartó alkudozás eredményeképpen több részletben interjút adott a BBC brit közszolgálati médiának egy Dél-Koreában élő, szökevény észak-koreai hírszerző tábornok, és felfedte a phenjani vezetés hírszerzési hadviselésének és legsötétebb üzelmeinek egyes részleteit. Az interjú hétfőn jelent meg.

Kim Kuk Szong kénytelen volt elmenekülni saját hazájából / Illusztráció: Northfoto

Kim Kuk Szong kénytelen volt elmenekülni saját hazájából / Illusztráció: Northfoto

A BBC szerint ez volt az első eset, hogy egy ilyen magas rangú, volt észak-koreai katonai tisztségviselő interjút adott egy jelentős műsorszolgáltató médiumnak. Megjegyezte, hogy nem tudja független forrásból ellenőrizni a férfi állításainak igazságtartalmát, de személyazonosságára vonatkozóan talált megerősítő bizonyítékokat.

Az interjúban Kim Kuk Szongnak nevezett férfi 30 éven szolgálta az észak-korai hírszerzést annak különböző szervezeteiben, és eljutott a legmagasabb tisztségekig. A kommunista rendszert hűségesen kiszolgáló, „legvörösebb vörösként” jellemezte magát. De – mint mondta – volt hazájában a magas beosztás és a hűség sem garancia arra, hogy az ember biztonságban legyen. Akkor döbbent rá, hogy családjával együtt el kell szöknie Észak-Koreából, amikor annak fiatal vezetője, Kim Dzsong Un 2013-ban kivégeztette saját nagybátyját, Csang Szong Teket, mert elterjedt az a híresztelés, hogy amikor már apja, Kim Dzsong Il rossz egészségi állapota miatt nem tudta ellátni az ország vezetését, Csang volt a tényleges vezető. A tábornok ugyanis azt gondolta, hogy Csang Szong Teket csak száműzni fogja vidékre Kim Dzsong Un. A szökési terv 2014-ben meg is valósult, a család most Szöulban él, és Kim Kuk Szong a dél-koreai hírszerzésnek dolgozik.

Még több külföldi hír

Kim Kuk Szong szerint az észak-koreai vezetés mindig kétségbeesetten kereste az eszközeit annak, hogy a lehető legtöbb készpénzre tegyen szert: több laboratóriumban kábítószert állíttat elő külföldi értékesítés céljára, és illegálisan fegyvert ad el különböző közel-keleti és afrikai országoknak. A tábornok beszélt arról, hogy milyen stratégia áll a Dél-Korea elleni katonai támadások mögött, hogy konkrétan ő kinek a meggyilkolását irányította, és azt állította, hogy az ország hírszerzése és a nyolcvanas évek óta folyamatosan fejlesztett kibernetikai hadserege a világon bárhol képes lecsapni.

„Észak-Koreában a terrorizmus a legfelsőbb vezető méltósága megvédésének, a lojalitásnak a politikai eszköze” – jelentette ki Kim Kuk Szong.

A tábornok arra a kérdésre, hogy miért vállalta az interjút, azt válaszolta: mostanra ez maradt az egyetlen, amit kötelességből meg kell tennie„Mostantól aktívabban dolgozom azon, hogy északi honfitársaim egyszer kiszabaduljanak a diktatúra szorításából” – tette hozzá.

Mint mondta, több mint 30 ezer észak-koreai szökevény él Dél-Koreában, és eddig közülük csak néhány volt hajlandó beszélni a médiának. Minél magasabb tisztséget töltöttek be volt hazájukban, annál nagyobb kockázatot vállalnak magukkal és családtagjaikkal kapcsolatban, ha beszélnek.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...