17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldExkluzív beszámoló Szíriából: "Ilyen kétségbeesést és elárvultságot a háborúban sem éreztem"

Exkluzív beszámoló Szíriából: „Ilyen kétségbeesést és elárvultságot a háborúban sem éreztem”

Már a földrengés sújtotta szíriai Aleppóban is megkezdte a segítségnyújtást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – tájékoztatta az InfoRádiót a segélyszervezet nemzetközi programjainak vezetője. Solymári Dániel elképesztő fájdalomról és megrendítő élményekről számolt be.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a földrengést követő második naptól van jelen Szíriában, köszönhetően annak a mobil orvosi képességnek, amit még a háború alatti feladataik során alakítottak ki. A mostani munkájuk azonban elsősorban nem a kutató-mentő feladatokhoz kapcsolódik, hanem az azt követő, arra szorosan épülő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtják a mobil eszközeikkel.

A legfrissebb hírek itt!

A két helyszínen – Latakiában és Aleppóban – két-két mentőautójuk van és egy-egy nagyméretű konténerük, amiben műtő, röntgen, ultrahang is van. A két kisebb járművel járják az egyes kárhelyeket, gócpontokat.

„Szavakkal nehezen leírható, milyen állapotok vannak. Végigdolgoztam a háborút a kollégáimmal Szíriában, de ezt a kétségbeesést és elárvultságot nem éreztem.

A szír nép lelke, egésze fáj, egy nemzet teste sérült. Ahogy a helyiek mondják, amit a háború nem vitt el, azt most a földrengés elpusztította.

Egy kivéreztetett nemzetet látunk magunk előtt. Reggel munkába menet láttam – hiszen az élet valamifajta medrében megy tovább –, hogy spontán sírva fakadtak az utcán menő férfiak. Ilyet nem éltem meg korábban, tényleg nagyon nagy a kétségbeesés. Éjszaka hideg van, de az emberek nem tudnak visszamenni a lakásaikba, félnek, hogy a még álló, de meggyengült épületek összedőlnek. Mínusz 10 fok volt éjszaka, még az eső is hóval keveredve esett. Ázva, fázva töltötték az emberek a szabadban, itt például a szomszédos parkban az éjszakát. A temetőkbe is bejárnak menedéket keresve, hiszen az is egy nyílt tér, ahol nincs kockázat a fejük felett. Borzasztó a helyzet” – mondta Solymári Dániel.

Kiemelte:

úttörő szerepet vállal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mert egyetlen európai segítő szervezetként van jelen Szíriában.

Ez az úttörőség sok akadályt is jelent adminisztratív, szervezeti és más szinteken, de Solymári Dániel szerint az segít, hogy a szír kollégáival nagyon összeszokott csapatban dolgoznak, küzdenek hosszú évek óta. A legnagyobb kihívás az, hogy fenntartsák ezt a munkát.

A legfrissebb hírek itt!

„Szíria, illetőleg ez a földrengés bizonyos értelemben ki fog kopni a hírek fősodrából, de az emberek itt attól még ugyanúgy segítségre fognak szorulni, és ezt a munkát nekünk hónapokon keresztül tudnunk kell folytatni, különben kár is lett volna belekezdeni. A legnagyobb kihívás, hogy hűségesen és kitartóan tudjunk itt dolgozni a következő hónapokban is” – hívta fel a figyelmet a szervezet nemzetközi programjainak vezetője.

A magyar szervezet száz helyi szakemberrel előreláthatólag két hónapig üzemelteti mobil egységeit Szíriában.

Nyitókép: Facebook/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner