A magyar női röplabda-válogatott remekül játszva bravúros, 3-0-s sikert aratott a belga csapat felett szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat második játéknapján, Érden.

Az európai ranglistán 25. magyar válogatott egy hete alaposan megszenvedett Dániában (28.) a skandinávokkal, akiket ötszettes meccsen tudott legyőzni. A második játéknapon az a belga csapat (10.) várt az ezúttal házigazda magyar együttesre, amellyel tavaly a női röplabda Európa-bajnokságon találkozott legutóbb. Akkor a hazai pályán szereplő belgák 3-0-ra nyertek, de ahhoz a csapathoz képest hiányzott legnagyobb sztárjuk, Britt Herbots mellett több másik röplabdázó is, igaz, a magyarok is egy, az akkorinál fiatalabb kerettel várták a meccset.

röplabda, magyar válogatott, női, magyar női röplabda-válogatott
A magyar válogatott 3-0-ra győzte le Belgiumot a hazai röplabda Eb-selejtezőn
Fotó: facebook.com/magyarroplabdaszovetseg

A szombati összecsapás – mely a belgák első meccse volt a selejtező-sorozatban – bátor magyar nyitásokkal és remek blokkokkal kezdődött, és bár a hajrá előtt a vendégek ledolgozták a korán összeszedett három-négypontos hátrányukat, hazai oldalon mindig volt valaki, aki lezárta a fontos labdameneteket. A második játszmát magasabb fordulatszámon kezdték a belgák, de a magyarokat irányító, olasz Alessandro Chiappini időkérése után tanítványai mínusz négyről pillanatok alatt hárompontos előnybe kerültek. A vendégek mestere, Kris Vansnick cserékkel és időkérésekkel is próbálkozott, de fordulatot még az sem hozott, amikor liberója, Britt Rampelberg egy ízben a sarokból, lábbal ollózva mentett meg csapatának egy labdamenetet. A magyar női röplabda-válogatott a rossz kezdés után az egész szettben irányított, s az ekkor már 16 pontnál tartó Németh vezérletével simán duplázta meg előnyét.

Nagyszerű győzelmet aratott a magyar válogatott a röplabda Eb-selejtezőn

A harmadik felvonásra sem változott a mérkőzés képe, a hazaiak stabil nyitásfogadásukból változatosan építették fel támadásaikat, míg a belgáknak sokszor már a magyar szervák megszelídítésével is meggyűlt a bajuk, emiatt kiszámíthatóan és olvashatóan röplabdáztak. Ezt Némethék remekül kihasználták és 

meglepő, de a kijutás szempontjából igen fontos sikert arattak

 – írta az MTI.

Facebook-post

A 96 perces találkozó legeredményesebb játékosa Németh Anett volt, aki 22 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A magyarok 2000 júniusa óta először nyertek a belgák ellen tétmeccsen.

Eredmény, Eb-selejtező, B csoport, 2. játéknap:
Magyarország-Belgium 3-0 (22, 18, 20)
a legeredményesebb játékosok: Németh 22, Szedmák 10, illetve Stragier 13
A csoport állása: 1. Magyarország 5 pont/2 mérkőzés, 2. Dánia 1/1, 3. Belgium 0/1

A magyarok a maradék két összecsapást jövőre játsszák. A hét háromcsapatos csoportból az elsők mellett az öt legjobb második jut ki a 2026-os, azeri, cseh, svéd és török közös rendezésű viadalra.

Forrás

Hirmagazin.eu