Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Evés, ivás, mobil, pizsama, ágynemű – így kellene készülnünk egy jó alvásra

A Magyar Alvás Szövetség tájékoztatása szerint a magyarok kicsit kevesebbet alszanak, mint a világ lakossága.

A világ civilizált lakossága általában nem alszik jól – mondta az InfoRádióban a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

„A Magyar Alvás Szövetség egy négyéves kutatás együttműködő résztvevőjeként igyekszik követni, hogy hogyan alszanak a magyar emberek, és a nemzetközi trendektől nem nagyon térünk el, egy kicsit alszunk rosszabbul, mint az európai átlag. Hétköznap átlagosan 6,8 órát, hétvégén pedig átlagosan 7,6 órát alszanak a magyarok. A nemzetközi ajánlás 7 és 9 óra között van a felnőtteknél” – mutatott rá G. Németh György.

Elmondta azt is, hogy amióta az emberiség mesterséges fényt használ, átlagosan egy órát csökkent az alvás napi mennyisége. „Ez nem jó jel. Ez nyilván az életmódból adódik, illetve az utóbbi 15 évben azoknak az eszközöknek a használatából, mint a televízió, az okoseszközök, a tabletek, a telefonok, amelyek esti használata kifejezetten károsan befolyásolja az alvásunkat” – figyelmeztetett.

Az alvás szerepét, értékét jobban meg kellene becsülnünk szerinte.

„Kezdve az ágy, a matrac, a hálóruha, a hálónemű minőségétől egészen odáig, hogy megfelelő módon a szervezetet tudatilag és fizikálisan is készítsük fel arra, hogy következik egy olyan időszaka a napnak, amely nagyon szép is tud lenni egy tevékeny nap után, egy kellemes, jóízű alvás, amelybe beleférnek az édes álmok is” – magyarázta a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Elmondta még, hogy este 6 óra után már ne egyenek azok, akik este 10 órakor álomra hajtják a fejüket, de a folyadékbevitel is csak korlátozottan ajánlott, mert a sok folyadék miatt „szegmentált lesz az alvásunk” – tette hozzá G. Németh György.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 20-án az Ő névnapjukat és a március 20-án születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza