Forrás: MTI
Az elnökválasztási év küszöbén álló Egyesült Államokban 2015 meglepetésembere a Fehér Házra pályázó republikánusok között váratlanul élre tört Donald Trump volt, a világpolitikai fordulatok közül pedig a legmélyebb homlokráncolást a szíriai orosz katonai beavatkozás váltotta ki Washingtonban az óesztendőben.
Trump a republikánus elnökjelöltségéért folytatott harcban rendületlenül vezeti a riválisok országos népszerűségi listáját, mások mellett háttérbe szorítva a korábban favoritnak vélt Jeb Bush volt floridai kormányzót is, aki az apja és a bátyja nyomdokaiba kíván lépni. A milliárdosról jórészt leperegtek a vetélytársak bírálatai, az ő válaszcsapásai viszont többször megrendítőnek bizonyultak.
Noha bombasztikus kijelentései olykor pártjának felső köreiben is megütközést keltettek, azok a közvélemény-kutatások szerint a konzervatív táboron belül mindeddig nem ártottak neki. Épp ellenkezőleg: sokaknak tetszik az, amit mond.
Trump egyebek között azt ígéri, hogy elnökként falat húzat fel az amerikai-mexikói határon, mecseteket figyeltet meg és zárat be, és hogy – a december elején a kaliforniai San Bernardinóban végrehajtott terrortámadás nyomán – fel fogja függeszttetni a muszlim bevándorlást. A rutinos valóságshow-sztár a tévéviták során rendre ostorozta Kínát, Oroszországot, Iránt vagy éppen Észak-Koreát, ugyanakkor mindig kitér a konkrét kül- vagy biztonságpolitikai szaktudást igénylő kérdések megválaszolása elől.
A párt vezetőit nyugtalanítja, hogy az öntörvényű Trump hivatalos elnökjelöltté avanzsálhat, ami sokak szerint bebiztosítaná a demokrata jelölt-várományos, Hillary Clinton választási győzelmét. Egyúttal annak esélyeit is megnövelné, hogy a demokraták visszahódítsák a szenátust.
Amíg a republikánusok esetében az amerikai szakértők többnyire tartózkodnak a jóslatoktól, hogy ki lesz az előválasztási küzdelem győztese, addig a demokratáknál a jelek szerint Clintonnak áll a zászló. Ahogy az ellenzéki erőben, a kormánypártban is felerősödött a hivatalos washingtoni politikával szembeni elégedetlenség, ám a demokratáknál az önmagát szintén politikai kívülállóként pozícionáló Bernie Sanders szenátor nem volt képes megismételni Trump bravúrját.
Távolról sem kizárt ugyanakkor, hogy a volt first lady és külügyminiszter pozícióját botrány rendíthesse meg. Például az, hogy a szövetségi vizsgálat, amelyet amiatt indítottak, hogy a diplomáciai tárca vezetőjeként a saját szerveréről kommunikált a hivatalos levelezési rendszer helyett, Clintonra vagy a közvetlen munkatársaira nézve terhelő tényeket hoz a felszínre. Sokáig úgy tűnt, hogy a pártapparátus szintén elfogadott Joe Biden egyfajta biztonsági tartalékjelölt lehet demokratáknál, ám a fiát gyászoló alelnök végül úgy döntött, hogy mégsem vesz részt az elnökségért való küzdelemben.
Barack Obama elnök, akinek 2016 kormányzásának utolsó teljes éve lesz majd, több jelentős diplomáciai eredményt könyvelhetett el 2015-ben, így helyreállították az amerikai-kubai diplomáciai viszonyt, megállapodás született az iráni nukleáris program korlátozásáról, sikerült tető alá hozni a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) szabadkereskedelmi megállapodást és lökést adni a párizsi klímacsúcs sikerének.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni, elhúzódó harcot azonban továbbra is hátráltatják az elmúlt évek sokat bírált döntései, mi több, az Amerika tűzoltó szerepre kényszerült Irakban és Szíriában. A terror az Egyesült Államok területét is elérte: röviddel a sokkoló párizsi mészárlást követően San Benardibóban egy, az IÁ által megihletett házaspár 14 embert ölt meg, további 21-et padig megsebesített. 2001. szeptember 11-e óta ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás az országban.
A Pentagon a légicsapások fokozása mellett az év folyamán csapaterősítést hatott végre a 2011 végén kiürített Irakban, sőt, kommandósokat vezényelt Szíriába is. Igaz, a washingtoni kommunikáció mindvégig ragaszkodott a megszokott narratívához, amely szerint az Egyesült Államok hadereje nem kíván ismét kiterjedt szárazföldi műveletekbe bocsátkozni.
Az amerikai vezetés részéről erős nemtetszéssel fogadták, hogy Oroszország, Bassár el-Aszad elnök fő szövetségese ősszel harci gépeivel szintén közvetlenül beavatkozott a szíriai polgárháborúba. Washington szerint az orosz légicsapások célpontjai elsősorban a mérsékeltként emlegetett, esetenként a Nyugat által támogatott szíriai felkelők, nem pedig az IÁ állásai voltak. A tendencián Moszkva jelentések szerint azután módosított, hogy Egyiptomban lezuhant egy orosz utasszállító gép, amelynek pusztulásáért az IÁ vállalta a felelősséget.
Az orosz katonai fellépés nyomán Washington és Moszkva megállapodott, hogy a két ország párhuzamosan, de nem összehangoltan támadó harci gépei között hogyan kerüljék el a véletlen összeütközéseket Szíriában. A kétoldalú konfrontációnak ugyan mindeddig sikerült elejét venni, ám megrázó erővel mutatkoztak meg a konfliktusban érintett hatalmak érdekkülönbségei, amikor – a kétoldalú alkutól függetlenül – a NATO-tag Törökország váratlanul lelőtt egy orosz bombázót.
Washington nehéz dilemma előtt áll. Moszkva ugyanis nagyobb lendülettel vetette bele magát az szíriai konfliktusba, mint az IÁ elleni, amerikai vezetésű koalíció részvevőinek zöme, ezért potenciálisan fontos szerepet játszhat a terrorszervezet legyőzésében. Az ukrajnai beavatkozása miatt ugyanakkor az Egyesült Államok továbbra is igyekszik nemzetközi elszigeteltségben tartani a Szíriában is önös célokat követő Oroszországot.
2016 várhatóan kulcsév lesz abban, hogy az amerikai diplomácia kísérletet tegyen ennek a feladványnak a megoldására. Mint ahogy választ fog adni arra is, hogy Obama után ki fogja vezetni a világ első számú nagyhatalmát.
