6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekÉvértékelő - pártok - videók

Évértékelő – pártok – videók

Gyurcsány már nemcsak a Fidesz vezetőit, hanem a szavazóit is gyalázza

Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy szükség van a szélsőséges hangnemre és a fideszes szavazók sértegetésére ahhoz, hogy magához édesgesse a baloldali szavazók nagy részét – mondta el Nagy Ervin filozófus, az Origónak adott interjúban. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a DK középtávon, de legalábbis a 2024-es választásokig lemondott arról, hogy fideszes szavazókat szólítson meg, Gyurcsány Ferenc pedig egyelőre a baloldal ura szeretne lenni, és mindent ennek a célnak rendel alá. Nagy Ervin arról is beszélt, hogy Gyurcsány beszéde egy erődemonstráció volt, ugyanis világossá tette, hogy a Demokratikus Koalíciót egyeduralkodóvá akarja tenni a baloldalon, így várhatóan folytatódni fognak az átigazolások. Gyurcsány Ferenc hadat üzent a többi baloldali pártnak – tette hozzá.

A legfrissebb hírek itt!

A dollárbaloldal egyre mélyebbre süllyed a kampánypénz botránya kapcsán, miközben továbbra is támogatják a brüsszeli szankciókat. Miért teszik ezt annak ellenére, hogy azok láthatóan sikertelenek?

Egyrészről van egy megfelelési kényszer. A balliberális oldal a rendszerváltoztatás óta mintakövető magatartást folytat, azaz kritika nélkül importálná és szeretné érvényesíteni a nyugati trendeket, a progresszív politikai célokat. Másrészről pedig – mint a közelmúltban kiderült – a baloldali összefogás a tavalyi választás idején dollármilliókat kapott tengerentúli üzleti és politikai köröktől. Így, mikor azt látjuk, hogy az ellenzék egy része beleáll olyan témákba, amelyek idehaza nem népszerűek, akkor

VALÓJÁBAN NEM AZ ÁLLAMPOLGÁROK SZIMPÁTIÁJÁRA FIGYELNEK, HANEM A NYUGATI ÉRDEKKÖRÖK KEDVÉBEN AKARNAK JÁRNI.

A már említett kampánypénzbotrány hogyan hatott a baloldal megítélésére?

Lesújtó a mostani kép. Sőt, úgy tűnik, hogy

A SAJÁT SZAVAZÓIK KÖRÉBEN IS FELHÁBORODÁST KELTETT EZ A PÉLDÁTLAN ÜGY. NEM VÉLETLEN, HOGY A BALLIBERÁLIS ÉRTELMISÉG ÚGY CSINÁL, MINTHA MI SEM TÖRTÉNT VOLNA, AZ ELLENZÉKI SAJTÓ PEDIG IGYEKSZIK RADAR ALATT TARTANI A TÖRTÉNETET.

Véleményem szerint megújulás nélkül ez a baloldal évekig bele fog ragadni ebbe az ügybe. De vannak kételyeim is. Szokott következménye lenni az efféle botrányoknak a baloldalon? A kérdés persze költői… Hozzáteszem, egy megújulásban érdekelt baloldalnak érdeke lenne, hogy a felelősök eltűnjenek a közéletből.

A háborúpárti baloldali képviselőket mi vezérli akkor, amikor a háborút támogató kijelentéseket tesznek?

A magyar lakosság döntő része ki akar maradni a háborúból, nem akarja, hogy a kormány fegyvereket adjon Ukrajnának, és elutasítja a szankciókat is. Az Egyesült Államok viszont úgy tűnik, hogy Oroszország meggyengítése érdekében a háború eszkalációját választotta, ehhez pedig megnyerte a nyugat-európai szövetségeseinek nagy részét. Lehet, hogy kényszerítette őket, de tény, hogy ők beálltak a sorba, mi viszont nem.

AZ ELLENZÉKI OLDALON ÚJRA ÉS ÚJRA ELŐKERÜL A FEGYVERSZÁLLÍTÁSOK ÜGYE, AMI MÖGÖTT EGYÉRTELMŰEN AZ AMERIKAI ÉRDEKKÖRÖK MEGRENDELÉSE ÁLL.

Tisztelet a kivételnek, de a baloldal élcsapatát megvették – ezen nincs mit szépíteni!

Gyurcsány Ferenc a múlt hétvégén úgynevezett évértékelőt tartott. Milyen volt ez a beszéd és annak üzenete?

Gyurcsány erődemonstrációt tartott. Beszédében világossá tette, hogy a Demokratikus Koalíciót gyűjtőpárttá kívánja formálni, így várhatóan folytatódni fognak az átigazolások. Túl sok párt van az ellenzéki oldalon, így – mivel az összefogás átmenetileg lekerült a napirendről – Gyurcsány megpróbálja elfoglalni a baloldalt. Feldarabolja a konkurenseket, elszívja a humán erőforrásukat, majd a kicsiket letolja a pályáról. Gyurcsány Ferenc hadat üzent a többi baloldali pártnak.

A legfrissebb hírek itt!

Miért sértegette ennyire nyíltan a Fidesz szavazóit a DK elnöke?

Mert egyelőre a sajátjainak, illetve az ellenzéki szavazóknak beszél, az ő kedvükben akar járni.

ÚGY GONDOLJA, HOGY SZÜKSÉG VAN A SZÉLSŐSÉGES HANGNEMRE ÉS A FIDESZES SZAVAZÓK SÉRTEGETÉSÉRE AHHOZ, HOGY MAGÁHOZ ÉDESGESSE A BALOLDALI SZAVAZÓK NAGY RÉSZÉT.

Lelke rajta! Szerintem a rövid távú érdekei miatt feláldozza ezzel a logikus stratégiát. A DK középtávon, de legalábbis a 2024-es választásokig lemondott arról, hogy fideszes szavazókat szólítson meg. A jelenlegi projekt lényege, hogy a lehető legtöbb ellenzéki szavazót maga mellé állítsa. Gyurcsány Ferenc egyelőre a baloldal ura szeretne lenni, és mindent ennek a célnak rendel alá.

Milyen szerep juthat az elkövetkező időszakban a Momentumnak?

A DK és a Momentum jelenleg dominanciaharcot vív, míg a többiek a túlélésért küzdenek. Szembetűnő ugyanakkor, hogy a Momentum lépéshátrányba került, nem véletlenül léptek át többen is a közelmúltban a DK-ba. Gelencsér Ferenc, mint pártelnök elbukott, így reaktiválták Donáth Annát, hátha így fel tudnak zárkózni.

A 2024-es uniós választásokon vélhetően külön listán indulnak majd az ellenzéki pártok, de az egyidőben tartandó önkormányzati voksolásokon – a választási rendszer logikája miatt – együttműködésre lesz szükség.

Mivel megújulás továbbra sem várható, így egy lehetséges kooperáció az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára létrejövő, belső feszültségekkel terhelt DK–Momentum-tengely mentén jöhet létre. Persze, ehhez a Momentumnak többet kell mutatnia.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work