Előzmények: Így válthatod ki családtagod gyógyszerét az e-recept bevezetése után

MTI Fotó: Varga György

Nem jár el jogszerűen az a patika, amelyik nem ad ki papír alapú vényre vagy a felírási igazolásra egy gyógyszert a beteg hozzátartozójának – hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán elmondta, hogy az orvosnak minden e-recept mellé kötelessége papíralapú felírási igazolást is adni, amelyet minden gyógyszertárban beválthat bárki, akit a beteg erre megkér.

A papír alapú vény írásának lehetősége, és annak alapján a gyógyszertári kiszolgálás kötelezettsége nem tűnt el az e-recept bevezetésével – hangsúlyozta a kamara elnöke. Az e-vényre felírt gyógyszert kizárólag az a személy válthatja ki, akinek a nevére szól a recept. Felírási igazolás birtokában azonban más is megveheti a vényköteles készítményt – néhány fokozottan ellenőrzött gyógyszer kivételével –, ez a dokumentum azonban nem minősül vénynek – tette hozzá Hankó Zoltán.

A jogi szabályozás értelmében, amennyiben az orvos e-vényt kér a betegének, köteles papír alapú felírási igazolást is adni mellé.

„Ha érvényes papír alapú vény kiadását a gyógyszertárban megtagadják, akkor a gyógyszertár nem jogszabálykövető módon jár el” – emelte ki az elnök. Mivel azonban nagyon hasonlít a felírási igazolás és a vény, előfordulhat, hogy előbbit receptnek nézi a beteg, és kiderülhet, hogy az e-vényt már kiváltották egy másik gyógyszertárban.

Év végétől már kérni kell az orvostól a papír alapú receptet, másképp ez csak elektronikusan lesz elérhető. Gyógyászati segédeszközt viszont egyelőre nem lehet e-receptre kiadni, ehhez szükséges a felírási igazolás – mondta az InfoRádiónak Vartus Gergely, az E-health koordinációért felelős miniszteri biztos.

Tavaly novemberben sikerült csaknem valamennyi magyarországi gyógyszertárat csatlakoztatni az EESZT- hez, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez – mondta az InfoRádiónak Vartus Gergely, az E-health koordinációért felelős miniszteri biztosa.

Ez a „Tér” egy felhő alapú központi adatbázist jelent, ahol a TAJ-szám alapján biztosított magyar állampolgárok egészségügyi adatait, a felírt, kiváltott vényeket, laboreredményeket tárolják, így gyorsabb, hatékonyabb lesz a betegellátás.

A receptek tehát kiváltás után felkerülnek a felhőbe – mondta Vartus Gergely. Ennek ellenére még mindig lehet használni papíralapú vényt, a régi recept pedig nem egyenlő a felírási igazolással, ami pedig az e-receptnek az írásos formája.

Felírási igazolás vs papíralapú vény

A miniszteri biztos megerősítette, hogy már csak felírási igazolással lehet kiváltani gyógyszert, anélkül személyigazolvánnyal és TAJ-kártyával, vagy az újfajta elektronikus személyigazolvánnyal.

„Ugyanúgy néz ki a felírási igazolás, mint a korábban vényként elhíresült dokumentum.

Az idei év végéig párhuzamosan az orvosnak kötelessége kiadni ezt a felírási igazolást is, de ez év után csak kérésre adhatja ki, ami kötelező lesz neki”

– mondta.

Gyógyászati segédeszközt nem írnak fel e-receptre

Vartus Gergely elmondta, hogy mire a teljes elektronikus receptforgalom megvalósul, addigra a gyógyászati segédeszközök köre is be fog kerülni majd ebbe a körbe.

„Egyelőre a gyógyászati segédeszközökre nem vonatkozik ez a jogszabály, addig felírási igazolással lehet kérni az eszközöket”

– vélte.

Forrás: MTI

ElőzőOrbán Viktor levélben gratulált a török államfőnek
KövetkezőA magyar találmány már beszélget is
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza