18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldEurópa Tanács: Magyarország komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy védelmet nyújtson az ukrajnai...

Európa Tanács: Magyarország komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy védelmet nyújtson az ukrajnai menekülteknek

Ezt a testület szakértői bizottsága állapította meg Magyarországról.

A strasbourgi székhelyű, 46 tagállamot számláló Európa Tanács szakértői mindenek előtt üdvözölték a legutóbbi, 2015-ös jelentés elfogadása óta elért pozitív fejleményeket Magyarországon.

A szakértők ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az „LMBTI-közösségekhez tartozók emberi jogait súlyosan aláásó” jogszabályi változások elfogadása, valamint a koronavírus-járvány idején kihirdetett vészhelyzet időszakához kapcsolódó intézkedésekkel kapcsolatban.

A jelentés szerint Magyarországon a politikai és az általános közbeszéd „egyre inkább idegengyűlölővé” vált,

ami negatívan érinti a menekülteket, menedékkérőket és migránsokat, a muszlimokat és a szexuális kisebbségekhez tartozókat. A jelentés ezért arra ösztönzi a közéleti szereplőket, beleértve a politikai vezetőket is, hogy „azonnal, határozottan és nyilvánosan” lépjenek fel a rasszista és az LMBTI-ellenes gyűlöletbeszéddel szemben.

A legfrissebb hírek itt!

Az ECRI aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy a romák iskolai lemorzsolódási aránya továbbra is magas, az oktatásban továbbra is széles körben elterjedt a szegregáció. A romák a leghátrányosabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, továbbá folytatódik kényszerkilakoltatásuk, gyakran megfelelő lakhatási megoldás nélkül – írták.

Véleményük szerint kérdéseket vet fel a 2020-ig önálló esélyegyenlőségi szervként működő Egyenlő Bánásmód Hatóság összevonása az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával.

Ezzel kapcsolatban nem tartottak előzetes egyeztetést, és nem szerveztek tájékoztató kampányt sem a szélesebb nyilvánosság számára az új intézményi keretek és a rendelkezésre álló jogorvoslatok ismertetésére – jegyezte meg a jelentés.

Az ECRI a magyar hatóságoknak címzett két ajánlás „elsőbbségi végrehajtását” kérte. Magyarországnak megbízást kell adnia a veszélyhelyzet időszakában elfogadott jogalkotási intézkedések független felülvizsgálatára, különös tekintettel az intézkedések hatásáról az LMBTI-közösségekre, valamint az emberi jogi normáknak való megfelelésre az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség területén.

A magyar hatóságoknak továbbá növelnie kell a bűnüldöző szervek kapacitását a rasszista és LMBTI-ellenes gyűlöletbeszéd és gyűlöletbűncselekmények azonosítása és kezelése terén.

A jelentéstevők további ajánlásokat is megfogalmaztak Magyarország számára, melyek között szerepel országos figyelemfelkeltő kampány szervezése a diszkrimináció áldozatai számára elérhető panasztételi módokról. Az ajánlások szerint jogszabályi szinten kell lépéseket tenni annak érdekében, hogy gyors, átlátható és mindenki számára hozzáférhető eljárások révén biztosítsák egy ember nemének jogi elismerését, meg kell szüntetni a roma gyerekeket érintő iskolai szegregáció minden formáját, valamint átfogó integrációs stratégia elfogadására van szükség a migránsok számára.

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Adam Waroawa

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem