Két nappal azután, hogy az Egyesült Államok Irakban likvidálta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a feszültségek enyhítésére szólította fel az érintetteket a Közel-Keleten.

Josep Borrell tweetjében azt írta, hogy tárgyalt az iráni külügyminiszterrel, Mohamad Dzsavád Zarif-fal a legújabb fejleményekről, és hangsúlyozta, hogy a legnagyobb visszafogottságra van szükség, hogy elkerüljék a feszültségek fokozódását. Beszéltek az Iránnal 2015-ben Bécsben kötött atomalku jelentőségéről, amely továbbra is létfontosságú a világ biztonsága szempontjából. Borrell leszögezte, hogy kész közvetítő lenni a felek között, valamint meghívta az iráni külügyminisztert Brüsszelbe, hogy az iráni atomalku megőrzéséről tárgyaljanak.

Az iráni külügyminiszterrel tárgyalna brit kollégája is.

„ Senkinek nem áll érdekében egy háború kitörése. Kizárólag a terroristák profitálhatnának egy ilyen konfliktusból- mondja a brit külügyminiszter. Tehát minden partnerünkkel – az USA-val, az Unióval, és a térségbeli országokkal, keményen dolgozunk azon, hogy eljuttassuk ezt az üzenetet. Hangosan és tisztán!” -mondta Dominic Raab brit külügyminiszter

A brit külügyminiszter az is kijelentette, hogy nem kommentálja az „operatív ügyeket”, de lépéseket tesznek a brit állampolgárok és vállalkozások védelme érdekében a régió egész területén, ideértve a hajózást a Perzsa-öbölben, miután Irán tavaly júliusban elfoglalt egy brit tankert a Hormuzi-szorosban,

Sokan felháborodtak a szigetországban, amiért Boris Johnson nem szakította meg vakációját amit éppen egy magán szigeten tölt a Karib-tengeren, de a külügyminiszter biztosított mindenkit, hogy folyamatos kapcsolatban van a miniszterelnökkel, aki várhatóan hétfőn áll újra munkába.

euronews, Hirmagazin.eu