6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSportSporthirekEurópa-bajnok ukrán edző a női tornászoknál

Európa-bajnok ukrán edző a női tornászoknál

2015 03 18 103038

MTI 2015. március 18., szerda 9:56

Alina Kozics személyében Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett tornász segíti a magyar női válogatott felkészülését.

A Magyar Torna Szövetség szerdai közleménye Draskóczy Imre szövetségi kapitányt idézi, aki emlékeztet rá, hogy Kozics magasan képzett tornász volt, de már edzőként is bizonyított, a 2008-as olimpia után a japán női válogatottal dolgozott, amelyet magas szintre hozott fel. A szakvezető hozzátette, hogy a balett- és alapképzés, amelyben Kozics részesült, önmagáért beszél, az ő segítségével szeretnék visszahozni a magyar tornába „azt a koreográfiát, illetve tánc- és egyéb elemeket, amelyek talajon és gerendán nélkülözhetetlenek”.
A 27 éves Kozics már az év elején csatlakozott a magyar válogatotthoz, minden edzőtáborban jelen van, emellett járja az országot, és előadásokat is tart.
„Nagyon örülök, hogy sikerült Alinával megegyezni, és mellettem szövetségi edzőként segíti a munkát” – mondta Draskóczy Imre.
„Egyelőre ismerkedek a körülményekkel, a magyar viszonyokkal, próbálok beilleszkedni. Nagyon szeretek edzősködni, remélem, tudok segíteni a magyar tornának” – fogalmazott Kozics.

Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem