21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Eurómilliókat költ az unió az illegális migránsok hazaküldésére

Dátum:

Megosztás:

Átlagosan csaknem 2 millió forintba kerül fejenként hazajuttatni őket – ezt számolta ki az EuObserver nevű portál. Az elmúlt 2 évet vizsgálták, amiben bőven voltak kirívó esetek is. Volt, hogy Svájcból mindössze 2 migránst vittek vissza Togoba, őket viszont 13 őr kísérte. Az ő hazajutásuk, így fejenként 28 millió forintba került.

A jogszabályi környezet nem segíti a kitoloncolásokat – mondta az M1 Ma este című műsorában Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Túl sok jogot biztosít a kérelmezőknek, akik még az elutasítás után is fellebbezhetnek. Valamint az sokszor előfordul, hogy az eljárás során eltűnnek a menekültek, akiknek felkutatására nem áll rendelkezésre megfelelő infrastruktúra – tette hozzá.

A kiutasított migránsokat a világ különböző pontjaira kell hazautaztatni, aminek nagyon magasak a költségei. Ráadásul kíséretet kell melléjük biztosítani – mondta. Hazautaztatásukra hatalmas összegeket költenek el az adófizetők pénzéből, amely már a GDP-ben is érezhető kiadásokkal jár.

Kovács István szerint köszönő viszonyban sincs a kiutasított és kitoloncoltak száma, az érkezők számával. Azt viszont senki nem tudja megmondani, hogy az integrálásuk mekkora költségekkel járna, mivel eddig nem volt sikeres integráció. A terrorelkövetők a menekültek második-harmadik generációiból kerülnek ki, akikről azt hitték már rég integrálódtak – hangsúlyozta.

Görögország például ezer euró készpénzt ad azoknak a menekülteknek, akiknek első fokon elutasították a kérelmét, hogy önként távozzanak. Mert az országnak még így is jobban megéri anyagilag, mint minden eljárást lefolytatni és a hazaúthoz kísérőt biztosítani.

Kovács István szerint olcsóbb megoldás lenne az unión kívüli hotspotokon elbírálni a kérelmeket, emellett az európai lakosság biztonságát is jobban szavatolná.

forrás: M1 Ma este

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...