22.1 C
Budapest
2023. június. 8. csütörtök

EU-s katonákat is bevetne Ausztria a külső határok védelmében

Dátum:

Megosztás:

Ausztria szerint az Európai Unió külső határainak védelmében a jövőben EU-katonákat is be kellene vetni – ezt mondta Mario Kunasek osztrák védelmi miniszter a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban.

Mario Kunasek, osztrák védelmi miniszter

„Nézetem szerint a Frontex (az EU part- és határvédelmi ügynökségének) mandátumát úgy kell módosítani, hogy a jövőben lehetővé váljék rendőrök és katonák határvédelmi bevetése. Ausztria a (küszöbönálló) soros EU-elnöksége során mindenesetre erősen szorgalmazni fogja ezt, és a védelmi miniszterek augusztus végi bécsi találkozóján ilyen értelmű javaslatot fog benyújtani” – mondta az osztrák miniszter a vasárnapi brüsszeli – migrációval foglalkozó – nem hivatalos mini-csúcstalálkozó küszöbén.

A katonák civil parancsnokság alatt állnának, és a határrendőröket logisztikával, felderítéssel és fegyverekkel támogatnák. A bécsi kormány javaslatának célja „az EU külső határainak hatékony biztosítása, az illegális migráció elleni harc és az embercsempészek szennyes üzletének lerombolása” – magyarázta az osztrák védelmi miniszter.

Kunasek szerint a rendőrök és a katonák együtt tevékenykednének a Balkánon, de Olaszországban és Görögországban is az uniós külső határokon. Európai határőröket egyidejűleg már az afrikai országokban is bevetnének.

„A Frontex mandátumát úgy kellene módosítani, hogy a rendőrök és a katonák a jövőben az EU part- és határvédelmi ügynökségének nevében, az adott ország hozzájárulásával az afrikai országokban tevékenykedhetnének” – mondta a miniszter. A katonák segíthetnének a határvédelemben, az illegális migránsok hazájukba történő visszatoloncolásában, a csempészbandák felderítésében és őrizetbe vételében és a tervezett menekülttáborok őrzésében – mondta Mario Kunasek.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Jean-Paul Belmondo, Alain Delon, Vanessa Paradis, Eric Defosse – Két apának mennyi a fele? – nagyon izgalmas thriller, vígjáték – videó

A fiatal és gyönyörű Alice Thomaso kiszabadul a börtönből, ahova luxusautók lopásáért került. A lánynak egy hónappal korábban meghalt...

Élőben közvetítették az illegális gyorsulási versenyt, ez lett a vége – videó

Egymást hibáztatják a fóti gyorsulási verseny résztvevői és nézői. Nemcsak a nézők, hanem több sofőr is közvetítette az...

Itt van Putyin váratlan bejelentése

Vlagyimir Putyin nemrég arról számolt be, hogy az orosz gazdaság már az idén növekedési pályára áll, a GDP...

Kényszerleszállás Oroszországban, és az Oroszországgal szembeni szankciók miatt az utasok még egy üdítőt sem tudnak venni bankkártyával!

Hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást hajtott végre az Air India indiai légitársaság egyik repülőgépe Oroszországban. Az Új-Delhiből San Franciscóba tartó repülőgép...