Interjút adott a hazai sportnapilap online kiadásának Virth Balázs, aki hivatalosan az immár kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres ezüstérmes Milák Kristóf edzője.

Interjút adott az NSO-nak Virth Balázs, aki Selmeci Attilától való távozása óta volt Milák Kristóf edzője, de aki sokakhoz hasonlóan sokszor nem tudott információval szolgálni az elmúlt időszakban Milák Kristóf hollétéről, ami különös annak fényében, hogy Párizsban Milák egy aranyat és egy ezüstöt nyert a két pillangószámban.

Tisztázta, Milák irányítását a sportoló kérésére vette át Selmeci Attilától Virth Balázs, akinek az volt a célja, hogy Selmeci munkáját folytassa. „Azt, hogy ez működhet, őszinte, nyílt kommunikációra alapoztuk” – tette hozzá.

A felkészülés menetét, a fő állomásait és a célokat ő határozza meg, ahogy más sportolóknál is, de ennek kialakításába mindig bevonja a sportolókat is.

A múlt év nehézségei közben távolodtak el egymástól, „és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát” – vázolta.

A sportoló idén februárban kapcsolódott vissza a közös munkába, de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésükre Virth szerint.

„Az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben.

Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám.

Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt” – mutatott rá.

Milák Kristófot zseninek, korszakos úszónak tartja, akinek új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon.

„Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!” – zárta gondolatait.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőIdőjárás: A héten visszatér a kánikula..
KövetkezőA mesterséges intelligencia jelenleg nem képes arra, hogy kihívója legyen az emberi szinkronnak
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza