Home Főhírek Időjárás Északnyugaton ősz, délkeleten nyár

Északnyugaton ősz, délkeleten nyár

Szerdán és csütörtökön nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt északnyugat és délkelet között, többfelé gyakran eshet az eső is.

Szerdán egy hidegfront miatt nagy eltérés lesz időjárásunkban az ország egyes részei között. A déli, délkeleti tájakon többórás napsütésre számíthatunk, és számottevő csapadéktól sem kell tartani ezeken a tájakon, addig az ország más részein erősen felhős, borongós idő lesz a jellemző, és ismétlődő esőre, záporokrakell készülnünk. Az északias szél napközben többfelé megélénkül, erős lökések is előfordulhatnak.

Nagy hőmérsékleti kontraszt

Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az egyes tájaink között, ugyanisnyugaton és a Dunántúl északi felén csak 15-18 fok köré emelkedik a hőmérséklet napközben. Délkelet felé haladva egyre magasabb értékeket mérhetünk majd, a déli, délkeleti tájakon 30 fok körüli csúcsértékekre van kilátás.

hirmagazin_2015-07-30_063637

Csütörtökön is sok felhő lesz felettünk, valamint reggel ismét előfordulhatnak pára- és ködfoltok. A déli, délkeleti tájak kivételével továbbra is előfordulhat eső, zápor. Élénk, erős marad az északias szél. A hőmérsékleti kontraszt még mindig fenn fog állni az északnyugati, nyugati és a délkeleti tájak között: az előbbi országrészekben csak 15-17 fok körüli maximumokat mérhetünk, ezzel szemben keleten, délkeleten 28 fok köré melegedhet majd a levegő.

Péntektől javul az idő

Pénteken kezdetben még többfelé számíthatunk csapadékra, mely napközben fokozatosan elhagyja az országot kelet felé, eközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és délutánra szinte mindenhol kisüt a nap. A szél is fokozatosan veszít erejéből, estére mindenhol mérséklődik, legyengül. A hőmérsékleti kontraszt is megszűnik, 24-29 fok közötti maximumokat mérhetünk a délutáni órákban.

Szombaton sok napsütésre, igazi strandidőre, 28-33 fok közötti csúcshőmérsékletre van kilátás, viszont vasárnap a meleg időben ismét megérkezhetnek a zivatarok, de erről részletesebb cikkel a későbbiekben jelentkezünk.

forrás:Időkép

Exit mobile version
Megszakítás