15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÉszak-Korea kemény üzenetet küldött Amerikának

Észak-Korea kemény üzenetet küldött Amerikának

Észak-Koreának nem sok haszna származik abból, hogy személyes kapcsolat létesült az ország vezetője, Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök között, ha Washington tovább folytatja Phenjannal szemben ellenséges politikáját – hangoztatta a kelet-ázsiai ország állami médiája pénteken, a felek első csúcstalálkozójának második évfordulóján.

Az Egyesült Államok politikája továbbra is hosszútávú fenyegetést jelent az észak-koreai államra és népére nézve – mondta Ri Szon Gvon észak-koreai külügyminiszter a KCNA állami hírügynökség által közölt nyilatkozatában.

A 2018. júniusi szingapúri csúcstalálkozó az első alkalom volt, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök tárgyalóasztalhoz ült egy észak-koreai vezetővel, a csúcsról kiadott nyilatkozatban azonban alig volt valami konkrétum, a dokumentum ehelyett néhány általános ígéretet tartalmazott. Trump és Kim második, Hanoiban tartott találkozóján, 2019 februárjában egyáltalán nem sikerült megállapodásra jutniuk, miután Washington nukleáris arzenáljának teljes feladását követelte Észak-Koreától, ugyanakkor nem engedett Phenjan követelésének, hogy cserébe könnyítsen az ellene bevezetett nemzetközi szankciókon.

Visszatekintve Ri azt mondta, hogy a Trump-kormányzat a jelek szerint csak a politikai haszonszerzésre összpontosított, miközben elszigetelni és megfojtani igyekezett Észak-Koreát, megelőző nukleáris csapásokkal és rendszerváltozás kikényszerítésével fenyegetve az országot.

„Soha többé nem fogunk olyan csomaggal szolgálni az amerikai kormányzat vezetőjének, amelyet eredményként állíthat be, anélkül, hogy cserébe bármit is kapnánk” – hangsúlyozta a KCNA által leközölt külügyminiszteri nyilatkozat.

Észak-Korea csütörtökön bírálta az Egyesült Államokat, amiért megjegyzéseket fűzött a Korea-közi kapcsolatokban beállt újabb feszültségekhez, s azt hangoztatta, hogy Washington jobban teszi, ha csöndben marad, ha azt akarja, hogy a közelgő elnökválasztás problémamentes legyen. Ugyanaznap a washingtoni külügyminisztérium egyik szóvivője úgy nyilatkozott a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Észak-Koreával két éve kezdett párbeszéd mellett, és „kész minden rugalmas megközelítésre egy kiegyensúlyozott megállapodás érdekében”.

Pénteken közölt nyilatkozatában Ri válaszul azt mondta, Észak-Korea minden eddiginél komolyabban vágyik egy új, együttműködő korszak megnyitására, a Koreai-félszigeten uralkodó helyzet (Észak- és Dél-Korea viszonya) azonban naponta vesz újabb és újabb negatív fordulatokat. „Az Egyesült Államok úgy állítja be magát, mintha a viszony javítására törekedne, valójában azonban gátlás nélkül dolgozik a helyzet elmérgesítésén” – mondta Ri, kijelentve, hogy Észak-Korea folytatni fogja fegyveres erőinek fejlesztését, hogy szembeszállhasson az Egyesült Államok jelentette fenyegetésekkel.

Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner