Home Főhírek Időjárás Esőre és napsütésre is számítani lehet a hétvégén

Esőre és napsütésre is számítani lehet a hétvégén

pecsma

Esőre és napsütésre is számítani lehet a hétvégén

– derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből

Pénteken sokfelé várható eső, de az északi tájakon helyenként havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein pedig havazás valószínű. Késő délutánra, estére főként nyugaton már csökken a csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5 fok között valószínű, a legmagasabb hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul.

(Fotó: OMSZ)
(Fotó: OMSZ)

Szombaton nyugaton több, keleten kevesebb napsütés várható. Keleten is egyre kisebb területen, délután inkább már csak a Tiszántúlon valószínű eső, zápor. A szél a Dunántúlon sokfelé erős, másutt többnyire csak élénk lesz.

A leghidegebb órákban 0-6, napközben 7-12 fok lesz.

(Fotó: OMSZ)

Vasárnap kezdetben keleten többnyire erősen felhős lesz az idő, majd csökken a felhőzet, másutt már reggel kisüt a nap, majd gomolyfelhő-képződés kezdődik. Késő délutántól nyugaton kiderül az ég. Főként keleten valószínű helyenként kisebb eső, zápor.

Többfelé erős lesz a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 6 és 11 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

(Fotó: OMSZ)

omsz, Hirmagazin.eu

ElőzőSikeresen átszelte az Atlanti-óceánt egy föníciai vitorláshajó mása – videó
KövetkezőEmbercsempészés miatt letartoztatták a német hadsereg egyik volt katonáját Budapesten – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás