13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekIdőjárásÉs akkor most hétfőig esik?

És akkor most hétfőig esik?

forrás: MTI

Záporokkal jöhet a lehűlés.

Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, gyenge eső, zápor az Északi-középhegység térségében és attól keletre, valamint a Dunántúl nagy részén fordulhat elő. Napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, de a déli óráktól képződő gomolyfelhőkből nagyobb számban az ország északi felén alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatarok. A nyugatias szél többfelé élénk lesz, északkeleten és zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél nagy területen megélénkül, illetve zivatarban a szél viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, sokfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is előfordulhat. A több csapadék a nap első felében, és délen valószínű. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Hétfőn felszakadozik a felhőzet, de inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk. A Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon elszórtan, másutt helyenként valószínű záporeső. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem