Home Főhírek Belföldi hírek Értékes leleteket rejt a pécsi Dóm tér

Értékes leleteket rejt a pécsi Dóm tér

Birtokba vették a pécsi Dóm teret a régészek, elkezdődtek az ásatások. Azt eddig is tudták a szakemberek, hogy Pécs belvárosában kincseket rejt a mély, és úgy tűnik ez az állítás most is beigazolódni látszik.

Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója az M1 stábjának elmondta, hogy a téren folyó ásatások az idei év egyik legfontosabb munkálatai régészeti szempontból. A pécsi Dóm téren jelenleg zajló örökségvédelmi munkák lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szakemberek korábbi elképzeléseit beigazolják.

Az elmúlt pár nap során feltárták a kora középkori várfal egy részletét, amely párhuzamos volt a külső várfallal, és a két fal között helyezkedett el hajdan a püspöki palota. A jelenlegi püspöki palota viszont ettől nyugatabbra található.

A múzeumigazgató hozzátette, hogy különböző járószinteket is megfogtak, többek között egy díszes, négyzetes égetett téglából kirakott szintet, amely elmondása szerint párját ritkítja. A helyszínen tartózkodó riporter kérdésére megjegyezte, hogy a téren évszázadokkal ezelőtt a püspöki vár állt, amely egyben erődítmény is volt: a falai egyszerre védték a várat, a várost és a püspöki székhelyet.

A szakember elmondta, hogy az ásatási munkákat mindig megelőzi a helyszíni dokumentumok – korábbi feltárások anyagai, irodalmi források, úti beszámolók, katonai térképek, katonai felmérések, modern kori feljegyzések – összegyűjtése. Mindezek összegzését követően, lehetőség szerint geofizikai módszerekkel – nem roncsolás technikával – kell kutatni a területet. A Dóm téren is történtek már talajradaros vizsgálatok, valamint fémkereső eszközökkel igyekeztek korabeli tárgyak nyomára bukkanni.

A régészek remélik, hogy a római időszakból és a középkorból is találnak majd értékes leleteket, mivel a középkori Pécs rátelepült a római világra, így gyakorlatilag a két korszak metszi egymást – magyarázta Csornay Boldizsár. Megjegyezte, hogy az ásatástól nem messze található a Cella Septichora – Sopiane késő római ókeresztény temetője –, valamint közvetlenül az építkezés mögött található a Cella Trichora, amely egy 4. és 5. századból származó szentély és sírépítmény. Elhangzott, hogy a későbbi időszakban a római kori emlékek területén templomok épültek, többek között a régészeti feltárás mögött húzódó bazilika is.

A bazilika előtti tér felújítása két hete kezdődött el. A tervek szerint a Dóm tér az év végére készül el. Új burkolatot kap, megújul a vízelvezető-rendszer, valamint ivókutakat és padokat is kihelyeznek majd. De a munkálatok során arra törekednek, hogy ne változzon meg a tér régi arculata.

Forrás: M1

Exit mobile version
Megszakítás