10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságErre várnak a befektetők

Erre várnak a befektetők

2015 03 21 185352
Forrás: MTI | 2015. 03. 21. 18:17:37

A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése és legújabb inflációs jelentése lesz a befektetői figyelem középpontjában a jövő héten.
Kedden tartja e havi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank. Az ülés fokozott figyelmet kap a piaci szereplők részéről, mivel az elemzők többsége arra számít, hogy a jegybank mérsékli az alapkamat tavaly július óta változatlan 2,10 százalékos szintjét, a konszenzus szerint 20 bázisponttal. A távolabbi előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább csökkenhet az irányadó ráta, akár 1,50 százalékig. Az MNB az üléssel egy időben nyilvánosságra hozza legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseinek fő számait, csütörtökön pedig a részleteket is közli az új, negyedéves inflációs jelentésében.

Csütörtökön jelenik meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése a januári kiskereskedelmi forgalomról. A hónap elején közölt első becslés szerint januárban 7,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest. A karácsony utáni kiárusítások eredményeként az év első hónapjában a nem élelmiszer jellegű iparcikkek eladásának 11,1 százalékos növekedése húzta az emelkedést. A KSH adatai szerint tizenkilencedik hónapja megszakítás nélkül nő a lakossági fogyasztás.

Pénteken a 2014. december-2015. februári időszak munkaerő-piaci statisztikáit közli a KSH. Az előző három hónapban – novembertől január végéig – 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel, 3,5 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 7,4 százalékos volt ugyanebben az időszakban, 1,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Szakértők az idén a munkanélküliségi ráta további csökkenésére számítanak.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work