Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Erre próbálkozhatnak az embercsempészek

Erre próbálkozhatnak az embercsempészek

forrás: hirado.hu/Kossuth Rádió – 180 perc

Nyugalom van a horvát határszakaszon, a baranyai részen – jelentette ki Gungl László térségi tudósító a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A rendőrség kockázatelemzést végzett, és megerősítette, hogy számolnak a migrációval, de becsült mértékét nem árulták el. Reális veszély mindenesetre, hogy az embercsempészek ezen az új útvonalon próbálkoznak. A szárazföldi határ viszonylag közel esik Eszékhez, illetve Vukovárhoz, ahol beléphetnek Szerbiából Horvátországba, vagyis a migránsok megcélozhatják a szárazföldi határt Magyarország irányába – tette hozzá.

hirmagazin_2015-09-17_122957
Rendőrök járőröznek motorcsónakkal a Duna határszakaszán, Mohács közelében. (MTI-fotó: Sóki Tamás)

Beszélt arról is, hogy a Dráva egy 80 kilométeres határszakasz, nagyon erős sodrású folyó, ennek ellenére elképzelhető, hogy a migránsok ott is próbálkoznak. Itt folyamatos a rendőri járőrözés, a nagyobb problémát a szárazföldi határ jelentheti – magyarázta.

A Dunának szintén van egy szakasza, melyen az embercsempészek próbálkozhatnak. Itt van Európa egyik vízi kapuja, a schengeni határ, a mohácsi határkikötőnél. Aki délről érkezik, az gyakorlatilag fel tud hajózni egész Európán. Éppen ezért itt a legkorszerűbb ellenőrzőrendszer működik: 16 kilométeren át HD-kamerák, infrakamerák, radarrendszer. A rendőrök a kamerák előtt ülve még azt is látják, milyen halat fogott ki a parton horgász. A hőkamerák például jelzik, ha valaki megbújt egy csónakban – hangsúlyozta.

Ezen a szakaszon a hatóság létszámát is megerősítették, illetve a dunai honvéd folyami flottilla őrnaszádjai is járőröznek.

 

Exit mobile version
Megszakítás