Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Erre figyeljenek a magyar-román határon ingázók

Csak Létavértes, Méhkerék és Vállaj határátkelőhelyeket vehetik igénybe.

Magyarország és Románia azon állampolgárai, akiknek a határtól számított 30-30 kilométeres távolságon belül van bejelentett lakcíme, illetve munkahelye, vagy egészségügyi ellátási céllal érkeznek, anélkül kelhetnek át a határon, hogy 14 napra karanténba kellene vonulniuk. Az ingázóknak lakcímkártyával és munkáltatói igazolással, míg az egészségügyi ellátás céljából érkezőknek beutalóval kell rendelkezniük.

2020. április 9-étől az ingázók kizárólag az alábbi közúti határátkelőhelyeket vehetik igénybe:

Létavértes: 6-22 óra között,

Méhkerék: 0-24 óra között,

Vállaj: 0-24 óra között.

police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás