Home Szabadidő Bulvár Erre cserélte le motorcsónakját Hajdú Péter!

Erre cserélte le motorcsónakját Hajdú Péter!

Új luxusjárgányra váltott Hajdú Péter, ám ezzel nem az aszfaltot, hanem a vizet fogja szelni.

2015-07-27_131740

Mr. Frizbi jó ideje hódol szenvedélyének: hajóval hasít a Balatonon. Most azonban lecserélte motorcsónakját egy már szinte yachtnak számító luxusjárgányra, ami “csupán” 20 millió forintot ér.

“Való igaz, hogy lecseréltem a hajómat, beruháztam egy nagyobba. Ez szintén elektromos hajó, amit egy kecskeméti gyártótól vásároltam. Szerettem volna egy nagyobbat, mint az előző, úgyhogy egy 30 láb hosszút vásároltam. Mivel a Balatonon nem közlekedhet motoros csónak, ezért volt szükség az elektromos motorra. Ennek következtében viszont nem igazán lehet száguldozni vele. Mindössze két 15 kilowattos motor van benne, amivel nagyjából 12-15 kilométer/órás sebességgel lehet haladni. Az előző hajómat is ugyanettől a gyártótól vettem, úgyhogy a régit beszámította, már csak rá kellett fizetnem” – újságolta Hajdú Péter a Vasárnapi Blikknek.

A tévés a motorcsónakra szóló jogosítványát már évekkel ezelőtt megszerezte, és köztudott, hogy családjával rengeteg időt tölt a Balatonnál. A Hajdú házaspár örömmel látja itt vendégül barátait is, legutóbb Rogánék jártak náluk; Sarka Kata Rogán Cecíliával hajókázott. Azonban a Frizbi műsorvezető-producere és felesége a gyerekekkel is szívesen szeli a habokat.

Forrás: TheNews

Exit mobile version
Megszakítás