28.1 C
Budapest
2022. július. 2. szombat

Erre a teljesítményre büszkék lehetünk, nagy meccsen kapott ki a Vidi a Chelsea-től! Oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Büszkék lehetünk a Vidire, mert nagy meccset játszott a Chelsea-vel, amely csak a 70. percben szerezte a győztes gólját. A magyar bajnoknak voltak helyzetei, és felvette a versenyt a sokkal komolyabb játékosokat felvonultató csapattal.

Közhely, de az ilyen meccsekért érdemes futballozni. Bár a Chelsea-t húsz éve jobbára csak az angol futball kedvelői ismerték, a dúsgazdag Roman Abramovics megjelenésével minden megváltozott. A klub a milliárdosnak köszönhetően megszerzett több klasszist, és az akkor csúcsformájában lévő José Mourinhot, aki elitklubot épített Londonban. Mourinho távozása után még a Bajnokok Ligáját is megnyerték, s bár mostanában éppen kisebb válságban vannak – lehet, hogy Abramovics túlad az egyesületen –, azért óriási dolog a Chelsea otthonában pályára lépni. A Mol-Vidi tett is ezért: magyar csapattól régen látott szép menetelést teljesített a nyáron, és ennek az Európa Liga-csoportkör a jutalma. Sajnos az első a meccs a BATE ellen nem sikerült, így a második is rögtön sokkal fontosabbá vált.

Mondhatni, hogy a Chelsea a B-, de legalábbis az A-B-vegyescsapatát küldte a pályára, de azért Cahill, Fabregas, Kovačić, Willian, Morata és Pedro igencsak jól csengő nevek. A Vidi két legnagyobb hiányzója a kapus Kovacsics és a távozó, visszavonult Lazovics, utóbbi talán nem lett volna kezdő, de rutinjára és klasszisára igencsak szüksége lenne a Vidinek. Így Marko Nikolics a Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nikolov, Hadžić, Milanov – Nego, Huszti – M. Sćepović tizenegyet választotta.

A Vidi aztán nemhogy nem vallott szégyent, de jó meccset játszott a Chelsea-vel. Az első lehetőség a miénk volt, de utána a Chelsea beszorította a magyar bajnokot, és több komoly lehetősége volt. A nagy fölény ellenére a Vidire sem lehetett panasz, kifejezetten jól védekezett, Juhász Roland mentett nagyokat. Bár a Chelsea valószínűleg joggal kért számon egy tizenegyest, a félidő vége a mienk volt. Több ígéretes támadás volt, és Nego gyönyörű szóló után került helyzetbe: sajnos kimaradt. Ettől függetlenül csak dicséretet érdemelt a Vidi az első félidőért

Aztán a másodikért is. A Vidi felvette a versenyt a Chelsea-vel, amely csak a 70. percben tudott beköszönni: a korábban nagy helyzetet elhibázó spanyol Morata szerezte. A hajrában viszont a Vidi akár egyenlíthetett volna, ugyanis a 83. percben Kovács István jobb külsővel meglőtt labdáját nagy bravúrral ütötte ki a hazai kapus. Ettől felbátorodott a Vidi, de az egyenlítés sajnos nem jött össze.

A kalapot viszont megemelhetjük, nagy meccset játszott a Chelsea-vel a magyar bajnok.

A találkozó végén a vendégszektort szinte teljesen megtöltő drukkerek vastapssal és a magyar Himnusz eléneklésével köszönték meg a fehérvári gárda teljesítményét. A Vidi mindent megpróbált az egyenlítésért, de ez sajnos nem jött össze.

Európa-liga, L csoport, 2. forduló:
Chelsea FC–Vidi FC 1:0 (0:0)
Stamford Bridge, 39 925 néző, v.: Zelinka (cseh)
gólszerző: Morata (70.)
sárga lap: Nego (14.), Huszti (44.), Milanov (56.)

Chelsea: Arrizabalaga – Zappacosta, Cahill, Christensen, Emerson – Kovačić, Fabregas, Loftus-Cheek (Barkley, 66.) – Pedro (Hazard, 54.), Morata, Willian (Moses, 74.)
Vidi FC: Tujvel – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadžić (Pátkai, 83.), Nikolov – Huszti (Kovács I., 77.), Milanov (Hodžić, 83.) – M. Šćepović

A csoport másik mérkőzésén a görög PAOK 4:1-re nyert a BATE Boriszov otthonában, így a Chelsea százszázalékosan vezeti a négyest, őt három-három ponttal a PAOK és a BATE követi, a Vidi még nem szerzett pontot. A székesfehérvári együttes legközelebb október 25-én Szalonikiben lép pályára a PAOK ellen.

Fotó: MTI/EPA

Forrás: pestisracok.hu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Halálos lehet a nőkre egy népszerű növényi alapú diéta

Bizonyos ételek nagyobb eséllyel okozhatnak szívinfarktust a nőknél mint a férfiaknál, derítették ki kutatók. A nők étkezési szokásai eltérnek...

Rettenetes hírt közöltek: Ha ilyen sört vett, ne igya meg!

Biztonsági figyelmeztetést adtak ki a Heineken a 0,25 literes üveges termékeire. Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25...

Hat db atombomba, nyomtalanul eltűnt Amerikában..

A Pentagon nem is titkolja, vagyis ennyi atombomba eltűnését beismeri, lehetséges, hogy tízszer ennyi tűnt el, csak azt...

Putyin jócskán emelte a tétet a Nyugattal folytatott gazdasági háborúban, .. nem filléres szankciókkal válaszolt, hanem dollártrilliárdos üzlettel..

Az orosz elnök új rendeletével gyakorlatilag kiszorítja a Shellt és a japánokat a szahalini gázprojektből, amely a világ...
facebook