13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekErősödött a Fidesz, tovább gyengült a Jobbik

Erősödött a Fidesz, tovább gyengült a Jobbik

Két százalékponttal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya októberről novemberre, a Jobbik tábora pedig pont ugyanennyivel csökkent – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából.

Négy lista jutna parlamenti mandátumokhoz, ha most vasárnap rendeznék az EP-választásokat, a Fidesz 2014-hez képest kettővel több képviselőt küldhetne a testületbe.

Kilenc százalékra csökkent a Jobbik támogatottsága

Továbbra is a teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel, ez az adat körülbelül hárommillió kormánypárti választópolgár létét feltételezi. A Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül 10 százalékról 9 százalékra csökkent az elmúlt hónapban így már kevesebb, mint 800 ezer szimpatizánssal rendelkeznek – közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása alapján.

Az MSZP és a Párbeszéd koalíciója, 5-ről 6 százalékra tudta növelni táborát, mely ez által közel 500 ezer főt tesz ki. A Demokratikus Koalíció megtartotta az októberben mért, 4 százalékos szimpatizánsi körét a teljes népesség körében (320 ezer fő), a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pedig 1 százalékponttal növekedve immáron 3 százalékon áll (240 ezer fő). Az LMP és a Momentum változatlanul 2-2 százaléknyi, 160-160 ezer fős szimpatizánsi táborral rendelkezik, a Mi Hazánkat pedig a lakosság 1 százaléka, nagyságrendileg 80 ezer fő támogatja.

Jelentősen aktivizálódott a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP tábora jelentősen aktivizálódott az elmúlt egy hónapban, így a választási részvételüket biztosra ígérő választópolgárok körében 51-ről 53 százalékra emelkedett a kormánypártok szavazataránya. A választások óta ez már 6 százalékpontos emelkedést jelent a Fidesz-KNDP belföldi listás eredményében.

A Jobbik fordított utat járt be, támogatottsága októberről novemberre 17-ről 15 százalékra csökkent. Utóbbi a leggyengébb adat, 4 százalékpontos esés az áprilisi országgyűlési választás óta, miközben a belőle kivált Mi Hazánk 2 százalékra növelte szavazói arányát. Az MSZP-P megtartotta múlt havi, 10 százalékos táborát, a DK 1 százalékpontot veszítve ezúttal 7 százalékot szerezne. Továbbra is egyaránt 4-4 százalékon áll az LMP, a Kutyapárt és a Momentum, 1 százalék pedig egyéb pártokra szavazna.

Ha most tartanák a választásokat, a Fidesz-KDNP 14 személyt küldhetne az EP-be

Bár a kutatások módszertana nem teszi lehetővé, hogy meggyőződjünk arról, hogy a két párt tábora között direkt átjárás van-e, érdekes fejlemény, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága rendre azokban a társadalmi csoportokban növekedett, amelyekben a Jobbiké csökkent.

A férfiak körében utóbbi 3 százalékponttal esett vissza, a kormánypártok ugyanennyivel tudták növelni támogatottságukat. A megyeszékhelyeken a Jobbik tábora 4 százalékponttal lett kisebb októberről novemberre, a Fidesz-KDNP ebben a csoportban viszont 5 százalékponttal bővült.

A legdrámaibb, 6 százalékpontos visszaesést a Jobbik a hagyományos célcsoportjának számító 18-29 évesek körében szenvedte el, a kormánypártok ebben a korcsoportban 4 százalékponttal növekedtek.

Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti választásokat, akkor a mért adatok alapján a Fidesz-KNDP a jelenlegi 12 helyett 14 személyt küldhetne az EP-be. Rajtuk kívül a Jobbik (4), az MSZP-Párbeszéd (2) és a Demokratikus Koalíció (1) jutna parlamenti mandátumokhoz – írták.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem