4.1 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

Erősítenek Gyurcsány Ferencék: Bősz Anett is náluk folytatja – videó

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Tovább erősödik Gyurcsány Ferenc pártja.

A DK parlamenti frakciójához csatlakozott ugyanis Bősz Anett, a Liberálisok elnöke. Bősz Anett három éve még bírálta Gyurcsány Ferencet. Hétfőn viszont azt mondta: megtalálták azt a megoldást, amiben a lehető leghatékonyabban tudnak együttműködni – közölte az M1 Híradója.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője bejelentette, hogy csatlakozott hozzájuk Bősz Anett. Bár azt pontosan nem tudta megmondani, hogy ő kicsoda.

A DK szerint az EP-választáson megmutatták, hogy ők a legerősebb ellenzéki párt, és szeretnék, ha egyre több olyan politikus csatlakozna hozzájuk, aki elfogadja a Gyurcsány Ferenc vezette párt értékeit. Bősz Anett szerint ő kapott garanciákat.

Jelen pillanatban az volt a legfontosabb, hogy mi az, amiben egyek vagyunk. Megtaláltuk azt a megoldást, amiben a lehető leghatékonyabban tudunk együttműködni” – így fogalmazott Bősz Anett a DK-ról, pedig 2016-ban még bírálta őket.

Nem állítom, hogy a probléma neve Gyurcsány Ferenc. Azt állítom, hogy amit ő tesz, rombol” – ezt írta Gyurcsány Ferencről és a DK-ról 2016-ban. Blogbejegyzésében akkor azt is írta, hogy Gyurcsány Ferenc szerinte diktálni és megmondani akar, és nem együttműködni. Most – három évvel később – máshogy látja.

Együtt fogunk működni a parlamenti munkán belül és a parlamenten kívül is. Rendkívül fontos tehát, hogy minél erősebb ellenzéket tudjunk kovácsolni, ez most épül” – fejtette ki Bősz Anett.

Bősz Anett sokáig második ember volt Fodor Gábor liberális pártjában. Fodor Gábor azonban felhagyott a politizálással. Bősz Anettet pedig november végén megválasztották elnöknek a Magyar Liberális Pártban. Hétfőn, két héttel később pedig bejelentette, hogy csatlakozik Gyurcsány Ferencék parlamenti frakciójához.

Gyurcsány Ferenc október közepén, a DK születésnapján azt mondta, lenne rá ötlete, hogy ki legyen az ellenzék vezető ereje.

A DK-nál úgy látják, ők vezetik mostantól az ellenzéket. Elemzők szerint pedig mindent megtesznek azért, hogy bedarálják a többi ellenzéki pártot. Vagyis Gyurcsány Ferencnek és a DK-nak az lehet a célja, hogy 2021-re ne legyen konkurenciájuk az ellenzéki oldalon.

hirado, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este csak 1 film! A pókerjátékosoknak, és mindenkinek ajánlom, .. egy igazán jó film: Elit játszma – videó

Winston Churchill: "A siker az a képesség, hogy az ember a kudarcok sorozata ellenére sem veszít a lelkesedéséből" Teljes...

Valósággá válhat, amit csak sci-fikben láthattunk: alagutat találtak egyik világból a másikba

A bulgáriai Szófiai Egyetem fizikusainak egy csoportja szerint a féreglyukak, azaz az univerzum egyik részét a másikkal összekötő...

Újra vele! Őszintén öleli őt Berki Mazsi

Itt a fotó Sokan gondolták, hogy a Kulcsár Edina helyére beugró Berki Mazsinak ilyen rövid felkészülési idővel semmi esélye...

Festővászon lett Herceg Erika tökéletes testéből: „Meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni” – videó (18+)

Herceg Erika egy divattervezővel és egy képzőművésszel kooperálva változott igazi műalkotássá szinte egyetlen szempillantás alatt, amikor hófehér ruháját...