7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekErősebb a Fidesz, mint négy éve volt - mondta Orbán Viktor

Erősebb a Fidesz, mint négy éve volt – mondta Orbán Viktor

forrás: Magyar Idők

Politikailag erősebb most a Fidesz, mint négy évvel ezelőtt volt – mondta Orbán Viktor a Magyar Idők pénteki írása szerint a párt frakcióülésén. A kormányfő szerint ennek az az oka, hogy a migráció kezelésében a társadalom és a kabinet álláspontja azonos.

A Magyar Idők értesülése szerint Orbán Viktor a Fidesz kihelyezett frakcióülésén hosszasan elemezte a migráció ügyét, nemzetközi kontextusba helyezve azt. A kormányfő többek között szót ejtett a törökök, illetve az olaszok helyzetéről, szerepéről is. Beszélt a német tartományi választás eredményéről, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a CDU-t jobbról még sosem előzték meg.

Erősebb a Fidesz, mint négy éve volt - mondta Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök. MTI/EPA/Koca Sulejmanovic

 

Orbán Viktor a frakcióülésen arról is hangsúlyosan beszélt, hogy az október 2-ai népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól, az a tétje, hogy Magyarország meg tudja-e védeni közösségeit, kultúráját, és meg tudja-e erősíteni biztonságát.

Orbán személyesen is kampányol

A lap úgy tudja, a miniszterelnök arról is szólt, hogy mindenkinek aktívan részt kell vennie a népszavazási kampányban, így a kormány tagjainak, a minisztériumi államtitkároknak és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjainak is személyesen ki kell venniük a részüket a munkából az október 2-ai népszavazás sikere érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök is kampányolni fog azért, hogy minél nagyobb legyen a részvétel és minél magasabb legyen a nemek aránya a voksoláson.

Kötcsén az értelmiségi holdudvarhoz szól

A kormányfő szeptember 11-én a kötcsei pikniken a párt értelmiségi holdudvarához szól majd. A tervek szerint az Országgyűlés szeptember 12-én kezdődő őszi ülésszakát Orbán Viktor egy nagyon jelentős politikai beszéddel nyitja meg – írja a Magyar Idők, hozzátéve, hogy az előzetes tervek szerint a miniszterelnök a szeptember 16-i pozsonyi uniós csúcs után az eddiginél erősebb személyes részvételével is támogatja a népszavazási kampányt.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work