Home Főhírek Külföld Erős földrengés rázta meg Indonéziát

Erős földrengés rázta meg Indonéziát

Forrás: MTI

Erős, 7,8-es magnitúdójú földrengés volt helyi idő szerint szerda este az Indonéziához tartozó Szumátra nyugati partjainál. A korábbi jelentésekkel ellentétben a természeti katasztrófának egyelőre nincs halálos áldozata.

Földrengés Indonéziában

A korábban 8,1-es, majd 7,9-es erejűnek mondott földmozgás középpontját az amerikai földtani intézet (USGS) legutóbbi tájékoztatása szerint 24 kilométer mélyen, a szárazföldtől messze, Nyugat-Szumátra fővárosától, Padangtól 808 kilométerre délnyugatra regisztrálták. Korábban még azt közölték, hogy 10 kilométeres mélységben volt a rengés középpontja.

A földrengés epicentruma a Mentawai-szigetektől délnyugati irányban 682 kilométerre, a tengerszint alatt 10 kilométerrel volt.

A 800 ezer lakosú Padangban állítólag pánik tört ki, az emberek az utcára szaladtak, és utórengésektől tartanak.

A Reuters brit hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva korábban arról számolt be, hogy „néhány ember meghalt” a természeti katasztrófa miatt, de egyelőre nem tudni, pontosan hány áldozat van. „Vannak néhányan, akik meghaltak” – mondta Heronimus Guru, az indonéziai katasztrófavédelem műveleti osztályának helyettes vezetője, aki később viszont azt mondta, hogy nincs halálos áldozat.

A földrengést követően az indonéziai hatóságok Nyugat- és Észak-Szumátrára, valamint Aceh tartományra, míg az ausztrál hatóságok a Kókusz- és Karácsony-szigetre rendeltek el tengeri szökőár veszélyére figyelmeztető cunamiriadót. Az indonéz hatóságok később visszavonták a figyelmeztetést.

A földmozgást még Szingapúrban is érezni lehetett. A délkelet-ázsiai városállam környezetvédelmi hivatala közleményében viszont azt írta, „valószínűtlen”, hogy a rengés károkat okozott volna.

Az Indonézia partjainál 2004-ben történt 9,1-es erejű földrengés pusztító szökőárt váltott ki, amely miatt egy tucatnyi országban 230 ezer ember vesztette életét. A legtöbb halálos áldozatot a Szumátra szigetén lévő Aceh tartományban jegyezték fel.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn található, olyan övezetben, ahol nagy a szeizmikus és vulkanikus aktivitás, és évente mintegy 7 ezer, többségében mérsékelt erejű földrengést regisztrálnak.A KKM az indonéziai földrengésre figyelmeztet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Szumátra szigete melletti nagy erejű földrengésre figyelmeztette az Indonéziába készülő magyar állampolgárokat honlapján szerdán. Menczer Tamás, a KKM szóvivője délután az M1 aktuális csatornának azt mondta: nem tudnak magyar sérültről.

A jakartai konzuli hivatal telefonos elérhetőségei: 0062-21 520-3459 és 0062 811-825-5426.

Menczer Tamás, a KKM szóvivője az M1-nek elmondta: a térségbe mostanában utazó magyar állampolgárokról sem tudnak. A földrengésben magyar érintettről, sérültről nincs tudomásuk.

A KKM szóvivője azt is elmondta: voltak olyan hírek, miszerint a korábban öt tartományban elrendelt cunamiradót visszavonták, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

Exit mobile version
Megszakítás