Kormányszóvivői közlés szerint a kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására tesz látogatást Magyarországon május 8. és 10. között.

A magyar-kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának – közölte a kormányszóvivő kedden Budapesten újságírókkal.

Vitályos Eszter elmondta, a kínai elnök

Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására

tesz „diplomáciatörténeti” látogatást Magyarországon május 8. és 10. között. A látogatás azért is történelmi jelentőségű, mert kínai államfő utoljára 20 évvel ezelőtt, 2004-ben járt nálunk. Az államfő és delegációja az európai látogatása során pedig mindössze két európai uniós tagállamot keres fel, Magyarországot és Franciaországot.

Tájékoztatása szerint Hszi Csin-ping szerdán érkezik Budapestre és csütörtökön találkozik Sulyok Tamással, majd a két állam miniszterei megállapodásokat írnak alá.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a látogatás során mintegy

másfél tucat megállapodást biztosan alá fognak írni

a felek, további megállapodásokról még egyeztetés folyik. Kiemelte azt, amely az Egy övezet, egy út kínai programhoz kapcsolódó esetleges magyarországi infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazza. Ezek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek – jegyezte meg.

Vitályos Eszter azt mondta, Kína 2023-ban Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, és továbbra is az Európán kívüli első legfontosabb kereskedelmi partnere az országnak. Hozzátette: 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, részben ennek is köszönhető, hogy Magyarország a világ éllovasai közé került az autóipar technológiai forradalmában.

A kormányszóvivő jelezte, Magyarország továbbiakban is nyitott a kínai befektetésekre, és egyedülállóan kedvező befektetési környezettel várja a befektetőket.

Szerinte a kínai vállalatok Magyarország iránti bizalmát jelzik, hogy

  • a CATL a legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházás keretében itt hozta létre második európai akkumulátorgyárát, míg
  • az elektromos buszok gyártásával Magyarországon több éve jelenlévő BYD szintén Magyarországot választotta első európai elektromosautó-gyárának helyszínéül.

A pénzügyi együttműködést Vitályos Eszter a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok egyik legperspektivikusabb területeként jellemezte, amellyel elmondása szerint Magyarországnak az a célja, hogy regionális pénzügyi központ legyen a régióban és ennek révén minél több kínai pénzintézetnek jelentsen hídfőállást az európai pénzügyi piac irányába.

Megelégedettséggel nyugtázhatjuk azt is, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítése összességében megfelelő ütemben halad – fogalmazott.

Vitályos Eszter elmondta azt is, a megbeszélések másik fő napirendi pontja az

ukrajnai háború, a kínai béketerv

lesz, amelyet Magyarország is üdvözöl. Kína egyértelműen a béketáborhoz tartozó egyik legerősebb állam, amely folyamatosan beszél a béke jelentőségéről – mutatott rá, hozzátéve, ebben a kérdésben abszolút egyetértés van Kína és Magyarország között.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy Magyarország és Kína idén októberben ünnepeli a diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenötödik évfordulóját. A jubileumra gazdag kulturális programokkal készülnek mind a két országban – tette hozzá.

Kulcsfontosságúnak tartotta a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, hogy idén nyártól már hét kínai városból lehet átszállás nélkül Budapestre utazni. A koronavírus-járvány elmúltával ismét egyre több kínai turista érkezik Magyarországra, a vendégéjszakák száma már meghaladta a 2019-es szintet – mondta.

Szólt arról is, hogy Magyarország nagyra értékeli az egyoldalú vízummentességi programot, amelynek révén március 14-től a magyar állampolgárok tizenöt napot vízummentesen tartózkodhatnak Kínában.

Vitályos Eszter szerint a magyar emberek körében mind nagyobb érdeklődés tapasztalható Kína, a kínai kultúra és a kínai nyelv iránt. Jelenleg 214 hallgató tanul az ELTE-n kínai nyelvet, a mostani tanévben az általános iskolákban 556, míg a gimnáziumokban 294 gyermek tanulja a kínai nyelvet – részletezte. Hozzátette: Magyarország kétszáz ösztöndíjas helyet ajánl fel Kínának a Stipendium Hungaricum-program keretében.

Kitért arra, hogy a régióban egyedülálló a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, ahol nemcsak a Magyarországon élő nagyszámú kínai, hanem több magyar család gyermeke is tanul.

A kormányszóvivő elmondta, a kínai elnök is nagyon fontosnak tartja a család szerepét, így ez is egy fontos kapcsolódási pont a két ország között.

Ismertetése szerint Orbán Viktor és Hszi Csin-ping eddig hét alkalommal találkozott, legutóbb 2023 októberében Pekingben folytattak megbeszélést.

Közölte, a mostani látogatás azért is történelmi jelentőségű, mert a kínai államfő a koronavírus-járvány után először utazik Európába; a úticéljai között szerepel Franciaország, Szerbia és Magyarország. A kínai elnök mindössze két európai uniós tagállamot keres fel, Magyarországot és Franciaországot – tette hozzá.

Vitályos Eszter azt mondta, Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó, valamint Hszi Csin-ping és felesége, Peng Li-jüan közös ebéden is részt vesznek. A szóvivő szerint az ebéden valószínűleg egy fontos közös pont, a sport szeretete is szóba fog kerülni, hiszen a kínai elnök is nagy futballrajongó hírében áll.

Szólt arról is, hogy

Hszi Csin-ping kedvencei között szerepel a tokaji bor

is.

Kitért arra is, hogy a látogatáshoz kapcsolódóan a Magyar Külügyi Intézet szerdán magyar és kínai kutatókból álló kerekasztal-beszélgetést szervez a magyar-kínai kapcsolatok jelenéről és jövőjéről.

Kapcsolódó hanganyag:

Forrás

Hirmagazin.eu