11.8 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Éremszüretet tartottak a magyarok a római úszó Európa-bajnokságon

Dátum:

Megosztás:

Szenzációs eredményt hozott Milák Kristóf és a hasonszőrű zseni, David Popovici első, szemtől szembeni összecsapása a római Európa-bajnokságon.

A 17 éves román egy 13 éves világcsúcsot megdöntve győzött, mögötte a gyorsúszásba belekóstoló Milák új, magyar rekorddal lett ezüstérmes.

A hátúszó Kovács Benedek rosszul lett, de ő is felállt a dobogó második fokára. Női 400 vegyesen pedig Hosszú Katinka nélkül is kettős magyar győzelem született. (Hosszú Katinkát éppen magyarok búcsúztatták a selejtezőben)

Milák Kristóf megtapsolta a királyt. Világklasszisok között ez így szokás. Emlékezhetünk, hogy a tokiói olimpia 100 pillangó döntőjében a világcsúccsal nyerő Caeleb Dressel felemelte a mögötte Európa-rekorddal második Milák kezét. Rómában valami hasonló történt, csak ezúttal Milák tisztelgett David Popovici előtt, aki világcsúccsal nyerte meg a 100 gyors döntőjét.

A 17 éves román zseni júniusban a budapesti világbajnokságon két aranyéremmel robbant be, jó formáját mutatta, hogy az elődöntőben Európa-rekordot úszott 100 gyorson, és immáron a világcsúcs sem maradt el.

Róma örök, de a római világrekordok nem. A 2009-es római vb – a hírhedt cápadresszes vb – alatt összesen 43 új világcsúcs született, de a mostani Eb előtt már csak hét volt életben, köztük a brazil Cesar Cielo 46,91 másodperces űrideje 100 gyorson. Ezt javította Popovici 46,86-ra.

POPOVICI, David; MILÁK Kristóf
Popovici és Milák kézfogója. Fotó: Czeglédi Zsolt

Járt neki a taps, majd a kézfogás is Miláktól, aki pedig szintén nagyot úszott, a mostani döntőben ötödik helyezett Németh Nándor országos csúcsát megdöntve, nagy hajrával ezüstérmet szerzett Popovici mögött. Kiváló bemutatkozás volt ez a pillangókirálytól a gyorsúszók világában.

A Milák–Popovici-rivalizáláshoz pedig hozzá kell szoknunk, a román úszó lapunknak adott nyilatkozata szerint hamarosan pillangón is.

A nap hősei közé feliratkozott Kovács Benedek is

A budapesti vb-n 200 háton nyolcadik úszó hatalmas iramot diktált a szám Eb-döntőjében az utolsó ötven méteren. Ennek triplán meglett az eredménye: egyrészt rosszul lett a futam után, másrészt nagy egyéni rekordot úszott, harmadrészt ezüstérem lett a jutalma. A szám másik magyar döntőse, Kós Hubert nyolcadik lett, s mindössze 24 perccel később már a 100 pillangó elődöntőjében volt jelenése.

KOVÁCS Benedek
Kovács Benedek Eb-ezüstérmes. Fotó: Czeglédi Zsolt

Ugyanott Miláknak még kevesebb ideje, alig több mint tíz perce jutott a regenerálódásra. Mindketten bírták a strapát. Milák világbajnokként a legjobb idővel, Kós pedig a nyolcadikkal jutott be a vasárnapi döntőbe.

Kettős magyar győzelem 400 vegyesen

Szombat délelőtt Hosszú Katinka címvédőként kiesett 400 vegyesen, mert hiába úszta a negyedik legjobb időt a mezőnyben, két magyar is jobb volt nála, egy nemzetből pedig csak ketten juthattak tovább. Mihályvári-Farkas Viktória az első, Jakabos Zsuzsanna a második legjobb idővel tette meg ezt, és a döntőben sem adtak alább ezekből a helyezésekből.

A tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes Mihályvári-Farkas több mint két másodperces előnnyel győzött Jakabos előtt, aki a brit Freya Colbertet tartotta maga mögött a második helyen.

A női 200 gyors elődöntőjében Késely Ajna visszalépett, a 16 éves Pádár Nikolett viszont az ötödik legjobb idővel, egyéni csúccsal bekerült vasárnapi fináléba. Pádárnak még 4×100 méteres női gyorsváltó döntőjében is volt szerepe, amelyben Gyurinovics Fannival, Senánszky Petrával és Molnár Dórával az ötödik helyet szerezték meg. A férfi 200 mell elődöntőjében Verrasztó Dávid és Zombori Gábor is kiesett.

A magyar csapat tehát egyetlen nap alatt megduplázta az érmei számát Rómában, a szombaton begyűjtött négy dobogóval együtt immáron nyolc top hármas helyezést tudnak felmutatni úszóink az Eb-n.

Úszó Európa-bajnokság, Róma, szombati bajnokok és magyar helyezettek. Nők. 400 vegyes: 1. Mihályvári-Farkas Viktória 4:37,56, 2. Jakabos Zsuzsanna 4:39,79; 50 pillangó: 1. Sarah Sjöström (svéd) 24,96, 100 mell: 1. Benedetta Pilato (olasz) 1:05,97; 4×100 gyorsváltó: 1. Nagy-Britannia 3:36,47, 5. Magyarország 3:39,42. Férfiak. 200 hát: 1. Yohann Ndoye Brouard (francia) 1:55,62, 2. Kovács Benedek 1:56,03, 8. Kós Hubert 1:57,84; 100 gyors: 1. David Popovici (román) 46,86 (világcsúcs), 2. Milák Kristóf 47,47, 5. Németh Nándor 48,01; 800 gyors: 1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 7:40,86.

Szombati elődöntők magyar helyezettjei (dőlt betűvel a döntőbe jutók). Nők. 200 gyors: 5. Pádár Nikolett 1:57,80Férfiak. 100 pillangó: 1. Milák Kristóf 51,01, 8. Kós Hubert 51,69; 200 mell: 12. Verrasztó Dávid 2:12,64, 15. Zombori Gábor 2:13,47.

Borítókép: Milák Kristóf megtapsolja David Popovicit a 100 gyors döntője után a római Eb-n (Fotó: MTI/Ceglédi Zsolt)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A modern ember genetikailag legfeljebb csak 7 százalékban ember..

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a mai emberek genomja, vagyis DNS-ben kódolt teljes örökítőanyaga jelentős átfedést mutat...

Bruce Willis connections: A közel 500 db filmből vélhetően lesz pár film, amit még soha nem láttál – videó

Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégén 2-2 db-ot! Akkor nézed meg, amikor kedved tartja! Jó...

Berki Mazsi: “A tánc egy olyan műfaj, amely kifejezi az érzelmeinket” – videó

Kimondta Berki Krisztián özvegye. A hétvégén indul a TV2 Dancing with the Stars című show-ja. A celebvilág történéseit követők...

Melyik csapatnak van a legnagyobb esélye, hogy megnyerje a 2022-es világbajnokságot a fogadási oldalak szerint?

A 2022-es világbajnokság idén Katar által kerül megrendezésre, mely a helyi szélsőséges időjárás miatt idén télen, november 20-án...