21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Eredménytelenül ért véget a madridi taxisok sztrájkja

Dátum:

Megosztás:

Követeléseik teljesülése nélkül ért véget a madridi taxisok tizenhat napja tartó sztrájkja, miután a többségük a tiltakozóakció befejezése mellett döntött kedden.

A taxisszervezetek hangsúlyozták: a mostani sztrájk beszüntetése ellenére további utakat keresnek ahhoz, hogy elérjék az alternatív közösségi személyszállító szolgáltatások (Uber, Cabify) működési feltételeinek szigorítását.

Szavazatuk leadására várakozó taxisofőrök az Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtéren Madridban február 5-én (Fotó: MTI/EPA-EFE/Rodrigo Jiménez)

A madridi autonóm kormány a taxisok négy szabályozási tervezetét utasította el az elmúlt több mint két hét során. A legutóbbi javaslatot hétfőn.

Pedro Rollán elnökhelyettes a megbeszélés után hangsúlyozta: ők nem az alternatív szolgáltatások korlátozásában, hanem a taxisok lehetőségeinek bővítésében gondolkodnak, és nem akarnak több ezer munkahelyet elveszíteni, mint ahogy az Katalóniában történt.

Ott a helyi kormány engedett a sztrájkoló taxisok követeléseinek, és általánosan legkevesebb 15 perces előrendelési kötelezettséget határozott meg az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatások igénybe vételéhez. Barcelona városa ezt egy órára emelte.

Az Uber és a Cabify a rendelkezés életbelépésének napjától felfüggesztette működését a régióban, mivel szerintük az új szabályozás tönkretételükre irányuló „mesterséges intézkedés”. A döntés hatására több mint hétszáz főt érintő csoportos létszámleépítést jelentett be a spanyol Moove Cars vállalat, amelynek autói az Uber mobiltelefonos applikációján keresztül voltak elérhetők Katalóniában is.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...