A falu területét már árpádkori feljegyzések említik a pécsváradi bencés apátság birtokai közt, de a 11. század elején még lakatlan. Később magyarokkal települ be, de a török megszállás idején a falu elnéptelenedik. A helyükre szerbek (rácok) költöznek, ezért a település neve egészen 1948-ig Rácmecske.

Valójában a lakosság összetétele már jóval korábban jelentősen átalakult. A törökök kiűzése után a falu egyik részébe fuldai németek települtek. 1766-ban a németek építették itt az első templomot, ennek helyén áll az 1813-ban épült későbarokk templom, amelyet a Kisboldogasszonynak szenteltek.

A 19. században a szerb lakosság elfogyott, csak kis templomuk maradt utánuk.

A második világháborút követő időszak azonban újabb, tragikus változást hozott. A falu szinte minden német lakosát kitelepítették, a statisztikák szerint 250 embert [1]. A helyükre székely családok költöztek.

A kitelepített németek közül ma sokan visszajárnak ide, több épületet megvásároltak ott, ahol valamikor saját házukat vették el tőlük kártérítés nélkül.

A falu október harmadik vasárnapján rendezi Lukács-napi búcsúját, egyidőben a Pécsváradi Leányvásárral. Az innen elszármazottak kétévente egyszer találkoznak.

A település nevezetessége a Szerb templom.

Erdősmecskén kirándulva érdemes ellátogatnunk az egykori gránitbányába.

Az oszmán hadak kiűzését követően fuldai németek telepedtek a falu másik részére. ők építették a község első templomát 1766-ban, melynek helyén 1813-ban készült el a későbarokk elemeket hordozó, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt épület.
Cím: Erdősmecske Petőfi u. 40.
Tel: +36 (72) 455 101
E-mail:
Web: