17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldErdogan nem akar hallani a finn és svéd NATO-tagságról

Erdogan nem akar hallani a finn és svéd NATO-tagságról

Keményen üzent a török elnök.

Törökország nem enged Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán

– közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök, miután a két ország hivatalosan is jelezte, hogy kéri felvételét az észak-atlanti szövetségbe.

„Hogyan bízhatnánk bennük? Svédország a terrorszervezetek melegágya. (…) Nem engedünk olyan országok NATO-csatlakozásának kérdésében, amelyek szankciókat alkalmaznak Törökországgal szemben”

– mondta a török sajtó jelentése szerint az elnök, aki ismét a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói iránti engedékenységgel vádolta meg a két skandináv országot.

Törökország egyebek mellett azt veti Svédország és Finnország szemére, hogy nem hagyja jóvá azoknak a kiadatását, akiket azzal vádolnak, hogy terrorszervezethez tartoznak – jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra hivatkozva.

Az Ankara által benyújtott 33 kiadatási kérelem közül az elmúlt öt évben egyetlenegyre sem érkezett pozitív válasz Stockholm, illetve Helsinki részéről

– közölte a tárca.

Arra a hétfői bejelentésre reagálva, hogy rövidesen fin és svéd diplomáciai küldöttség utazik Törökországba annak tisztázására, hogyan lehetne a kérdést megoldani, Erdogan kijelentette: „Meg akarnak győzni bennünket? Ne fárasszák magukat!”

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work