15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Erdélyi Mónika eddig megúszta, de most árverezik az otthonát: volt férje kapja a ház árát

Dátum:

Megosztás:

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésével ismét veszélybe került Erdélyi Mónika otthona.

A szebb napokat látott érdi ingatlant ugyanis ismét kényszerárverezik, ráadásul a korábbinál alacsonyabb áron.

Az év elején számoltunk be arról, hogy 49,5 millió forintért kényszerárverezésre bocsátották a legendás Mónika-show egykori háziasszonyának Pest megyei otthonát. Egy olvasónk – akinek szemfülességéért jár a tízezer forint – jelezte, hogy Mónika 681 négyzetméteres telkén fekvő 236 négyzetméteres házára már csak 48 millió forintos kikiáltási ártól lehet licitálni.

A legfrissebb hírek itt!

– Azonnal ráismertem, hiszen követem Mónika videóit, és láttam korábban cikkeket is az épületről. Meglepődtem, amikor láttam a hirdetésben, hogy árverésre bocsátják, amikor pedig felhívtam az ingatlanirodát, közölték, már el is kezdődött az árverés, lehet licitálni a házra – mesélte olvasónk.

A televíziós Pest megyei ingatlanja, az otthona évek óta veszélyben van /Fotó: Fuszek GáborA televíziós Pest megyei ingatlanja, az otthona évek óta veszélyben van /Fotó: Fuszek Gábor

A Blikk megkereste az ingatlant a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar folyamatban lévő árveréseinek listáján, és meglepve láttuk, hogy a családi ház, amit Erdélyi Mónika egykor oly’ nagy gonddal szépítgetett, csinosítgatott, valóban szerepel az árverésre bocsátott ingatlanok között. A feltöltött dokumentumok tanúsága szerint évek óta próbálják pénzzé tenni az ingatlant, ám eddig hiába. A koronavírus-járvány miatti moratórium enyhülésével azonban újra elindulhat a licitháború. Különös véletlen, hogy a műsorvezető házának tulajdoni lapjára annak a Schadl Györgynek a végrehajtó irodája jegyzett be végrehajtási eljárást, akire százmilliós kenőpénzek elfogadásának gyanúja miatt tíz évet kért az ügyészség.

A végrehajtói irodát hiába kerestük, eddig nem értük el, ám dr. Berki András önálló bírósági végrehajtó a konkrét ügytől függetlenül arról tájékoztatott, hogy akár húsz nap alatt is véget érhet az árverés.

A legfrissebb hírek itt!

– Amennyiben az MBVK online árverési felületén a 3×20 napos ajánlattételi időszak legelején érkezik az ajánlat, abban az esetben legalább 20 napig tart az árverés – magyarázta a szakember, aki szerint az úgynevezett folyamatos árverés, amely során hirdetik Mónika házát, arra utal, hogy korábban többször is sikerteelenül próbáltak új gazdát találni az ingatlannak.

– A folyamatos árverési hirdetmény időtartama alatt a végrehajtási eljárás akár szünetelhet is, és az eljárás akkor indul meg ismételten, ha a folyamatos árverési hirdetményre vonatkozó vételi ajánlat érkezik. A folyamatos árverési hirdetmény 5 évig szerepel az MBVK online árverési felületén, majd a végrehajtó a hatályos szabályok szerint törli azt az oldalról.

Erdélyi Mónika nem esett kétségbe: keményen visszavágott / Fotó: Ringier archívumErdélyi Mónika nem esett kétségbe: keményen visszavágott / Fotó: Ringier archívum

Az ügyben kerestük Erdélyi Mónikát is, aki szűkszavúan hárította el az érdeklődésünket.

– Nem kívánok ebben a témában nyilatkozni, ez a mi magánügyünk – zárta rövidre a beszélgetést a volt tévés.

A legfrissebb hírek itt!

Mint korábban megírtuk, a csendes környéken található ingatlant nem először próbálják elárverezni.

A tévés válása kislánya édesapjátó nem ment simán, nem tudtak megegyezni a közös vagyonról, amiről végül többéves pereskedés után a bíróság döntött. Vélhetően a közös értékesítésben sem sikerült egyezségre jutni, ezért végrehajtó járhat el az ügyben, aki az ingatlant lefoglalhatta, bár Mónika és a lánya továbbra is abban laknak. A bárki által elérhető árverési hirdetmény szerint a házra a volt férj javára van bejegyezve 48 millió forint értékben végrehajthatói követelés, amit az árverés után lehet kiegyenlíteni

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...