2 C
Budapest
2023. december. 8. péntek

Érdekes dolgot mutattak ki a gazdag nyugdíjasokról

Dátum:

Megosztás:

Logikus és természetes azt feltételezni, hogy azok az időskorúak élnek tovább, akik az aktív éveik alapján jobban kerestek és emiatt magasabb összegű ellátást kapnak nyugdíjasként, ebből pedig magasabb színvonalon élhetnek. A Statisztikai Szemlében most megjelent „Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben” című írás ezt mutatja be számokkal alátámasztva. 

Első lépésként a szerzők öt jövedelmi kategóriát állítottak fel a 2015-ös öregségi nyugdíjasokra, külön a nőkre és külön a férfiakra. Ezek szerint a nyugdíjasok leggazdagabb csoportjának átlagos nyugdíja a nők esetében 180 ezer forint körül volt, míg a férfiaknál ez 217 ezer forint.

Forrás: Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben.

Ezt követően azt vizsgálta Marosi Judit matematikus, az MNB aktuáriusa és Molnár D. László, az Országos Nyugdíjbiz-tosítási Főigazgatóság biostatisztikusa, hogy az egyes életkorokban és jövedelmi kategóriákban milyen hosszú várható élettartamra számíthatnak a nők és a férfiak.

Az adatok alapján megállapítható, hogy elsősorban a férfiaknál volt tapasztalható a magasabb jövedelműek magasabb várható élettartama, sőt látszik az egyes jövedelemkategóriák szerinti „monotonitás” is.

Idős ember, nyugdíjas
Kép: Hirmagazin.eu

Nőknél nem mondható el ez az egyértelmű különbség, bár volt némi eltérés a legkisebb és legnagyobb jövedelmi csoportbeliek várható élettartamában, de az első három kategória (Q1, Q2, Q3) adata nem tért el lényegesen egymástól.

Forrás: Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben.

A férfiak esetében tehát érzékelhető a különböző nyugdíjnagyság-kategóriák szerint eltérő halandóság. A magasabb nyugdíjjal rendelkezők életkilátásai jobbak, illetve – a becsült végzettségi adat alapján – szignifikánsan magasabb iskolai, és a nyugdíjasok aktív életükben megszerzett stabilabb egzisztenciáját tükrözi. Nem meglepő a tanulmány másik megállapítása, hogy azok között, akik hosszabb ideig folytattak tanulmányokat (magasabb iskolai végzettségűek), szignifikánsan nagyobb arányban szerepeltek a magasabb (Q4, Q5) nyugdíj-kategóriákban.

A szerzők ezek után egyetlen grafikonban ábrázolták a lényeget, mely bizonyítja: a magasabb nyugdíjjal rendelkező időskorúak magasabb várható élettartamra számíthatnak.

Forrás: Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben.

Később vizsgálódásaik alapján arra a következtetésre jutnak a szakértők, hogy a magasabb nyugdíjjal rendelkező nők kedvezőbb életkilátásokkal rendelkeznek, de közöttük a legmagasabb jövedelmi kategória esetén nem olyan jelentős az átlagtól való eltérés, mint a férfiaknál. A nőknél összességében is kisebbek az arányok közötti különbségek.

Idős ember, nyugdíjas
Kép: Hirmagazin.eu

Másik lényeges üzenete a tanulmánynak, hogy az adatok alapján az alacsony jövedelműek (Q1) halandósága 2,11-szer volt maga-sabb, mint a magas jövedelműeké (Q5). A nyugdíjkorhatár elérése után nyugdíja-zottak halandósága 23 százalékkal alacsonyabb, mint a nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjazottaké. A nők halandósága 28 százalékkal volt alacsonyabb, mint a férfiaké.

Megállapításaik szerint az elmúlt években a halandósági olló (a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok között) egyre jobban szétnyílt.

Forrás: Öregségi nyugdíjasok halandósága 2015-ben.

Korábbi cikkünkben azt mutattuk be, hogy Magyarország mely területein magasabb az átlagnyugdíj összege.

Vigyázz: Aljas módon verik át a nyugdíjasokat a budapesti kamu klinikán
Illusztráció

Kapcsolódó cikk: Akár meg is duplázható a nyugdíj

Ha egy alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjas szövetkezeti tagként visszamegy dolgozni, akkor akár meg is duplázhatja a nyugdíját – írja a HVG. Közben a friss hírek szerint már 20 ezer tagja van a nyugdíjas szövetkezeteknek.

Nem lehet túl nagy bért keresni a szövetkezet keretein belül, azonban az alacsony nyugdíj ezzel is megduplázható. A HVG azt írja, hogy már havi 60 ezer forintért is csábítják a munkába a nyugdíjasokat.

Eddig már 20 ezer nyugdíjas regisztrált a szövetkezeteknél, azonban csak a töredékük dolgozik. A cégek ezzel járulékot spórolnak, de még a diákmunkásoknál is alacsonyabb összeget fizetnek.

Egy olyan gyártósoron, ahol nyugdíjasok szerelnek, kapásból 20 százalékot spórolhat az üzem – mutat rá a lap.


hirado.hu közben arról számolt be, hogy 100 ilyen nyugdíjas szervezet alakult és mintegy 20 ezren jelentkeztek tavaly július 1. óta.

A már meglévő tapasztalatok szerint a nyugdíjasok legszívesebben napi 4-6 órában vállalnak feladatot, heti 3-5 napot, lehetőség szerint délelőtt, de nem zárkóznak el az éjszakai munkavégzés elől sem.

Forrás: portfolio.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Vitathatatlan 4 – videó

Teljes film magyarul: Vitathatatlan 4 Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of charge! Thank you...

Figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, telibe kapta a villamos az Opelt – videók

A Budapesti Autósok YouTube-csatornájára került fel az a videó, ami Nagy Lajos király útján, az Egressy út első...

Elképesztő videó: kocsi után kötötték az elakadt dorogi buszt, csúnya vége lett

Érdekes módját választottak a hóban rekedt busz kimentésének Dorogon, nem is jött össze a mutatvány. Az éjszaka folyamán lehullott...

Brutális kegyetlenséggel végezte ki, majd az ágyneműtartóba rejtette felesége holttestét a jászsági gyilkos.. – nevetséges ítéletet kapott, jogos fellebbviteli főügyészség súlyosítási indítványa..

A fellebbviteli főügyészség súlyosítást indítványoz a feleségét 130 késszúrással meggyilkoló férfivel szemben. A Szolnoki Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a...