Home Szabadidő Bulvár Épp, mint a filmekben: tévedésből utaltak 80 milliót a nyugdíjas Terikének –...

Épp, mint a filmekben: tévedésből utaltak 80 milliót a nyugdíjas Terikének – Elképesztő, ami ezután történt

Mint a filmekben: egy rokkantnyugdíjas néni, H. Terézia ölébe igazi vagyon hullott!

Évek óta utalt kártérítést neki ugyanis egy cég, ám 2016 októberében a 267 euró helyett véletlenül az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utaltak át neki. Terike egyből a bankba ment, három nap alatt ki is vette az óriási összeget, majd Németországba utazott, mígnem a német rendőrök Passauban ütöttek rajta.

– Nem ismerem el, hogy sikkasztottam – jelentette ki tegnap a bíróságon Terike, aki azt viszont elismerte: feltűnt neki, hogy abban a hónapban „kicsit” nagyobb összeget kapott a cégtől.

– De én csak jóhiszeműen abban a tudatban vettem fel a pénzt, hogy a kft. az elmúlt tíz évben elmaradt járandóságom fizette ki. Nagyon megörültem, de elismerem, nem számoltam utána, hogy mennyire pontos az összeg – mondta Terike.

A cég viszont állítja, többször is figyelmeztették az asszonyt a hibára, felszólítást küldtek neki, sőt, magánnyomozót is küldtek rá. A zsaruk végül pénzt és két BMW-t is lefoglaltak az asszonytól, aki ezután börtönbe került, majd tavalyelőtt májusban szabadult.

Több tízmillió viszont még hiányzik az összegből. Ráadásul nemcsak a hiányzó pénzt, azaz 22 millió forintot kellene visszafizetnie, de 2016. október 26-tól az összeg utáni késedelmi kamatot is behajtanák Terikén, emellett két év börtönbüntetést is kértek rá, amit az asszony nem fogadott el, így júliusban folytatódik a tárgyalás.

– Hajlandó vagyok megtéríteni a kárt, de nem vagyok rá képes – jelentette ki.

Bors

ElőzőHa úgy látod, hogy egy sárgadinnye van a képen, tévedsz: ez valami egész más
KövetkezőA ballagásról szól a szombat is
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás