3.1 C
Budapest
2023. november. 28. kedd

Eőbb eltűnik, majd a Székelykő hasadékában újra felbukkan a nap

Dátum:

Megosztás:

A Double rise különleges természeti jelenség: – a torockói fesztiválon ezt ünnepelve a magyar könnyűzenei élet legnevesebb képviselőivel, népzenével és néptánccal, színházi előadásokkal, közéleti beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és életmód udvarral is várják a magyar közönséget.

A torockói Double Rise fesztivál 2016-ban. (MTI Fotó: Kiss Gábor)

Az erdélyi fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Double Rise Fesztivál – amelyet idén június 27. és 30. között  tartanak  – tavaly már csaknem 25 000 látogatót vonzott, ezért idén a nagyobb érdeklődésre számottartó programokat a Torockó közvetlen szomszédságában található, külön erre a célra kialakított területen rendezik meg.

A nagyszínpadon 17 magyar zenekar lép fel, többek közt a Quimby, a Tankcsapda, Lovasi András, az Irie Maffia, a Carbonfools, a Mary Popkids vagy a fesztivál idei himnuszát is jegyző Hiperkarma.

A nagyszínpados fellépők mellett mintegy 50 népzenei és néptánccsoport, 40 DJ, három színházi társulat, hat komolyzenei koncert és slam poetry bajnokság várja a közönséget.

A szervezők célja, hogy az eddigi törzsközönség mellett idén a teljes Kárpát-medencei magyarságot megszólítsák és bevezessék Erdély mondáinak, hagyományainak és természeti kincseinek világába. Ezért, az infrastrukturális fejlesztéseken túl, a környéket bemutató szervezett túrákkal, néptáncos és népzenei foglalkozásokkal, könyvbemutatókkal és művészeti kiállításokkal egészítik ki a programot.

A fesztivál kezdetéig folyamatosan jegyakciók és játékok várják az érdeklődőket a Double Rise honlapján és közösségi média felületein.

Az összművészeti fesztivált első alkalommal 2016-ban rendezték meg a Kolozsvártól mintegy hatvan kilométerre fekvő, Europa Nostra díjas Torockón. A Double Rise, azaz a dupla felkelés egy különleges természeti jelenségre utal: az év egy bizonyos időszakában a hajnali napfelkelte során előbb eltűnik, majd a Székelykő hasadékában újra felbukkan a nap.

Forrás: MTI, Hirado.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...

Az EB-selejtezők legnagyobb vesztesei – videó

ERLING HAALAND, AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIÁNYZÓ SZTÁRJA A norvég labdarúgó-válogatott az elmúlt 25 évben mindössze egy világversenyen, a 2000-es Eb-n...