Hirmagazin
Image default
Külföld

Enyhülhet a nyelvtörvény egy ukrán-magyar csúcstalálkozó nyomán

Az ukrán oktatási törvény esetében nem, ám a nyelvtörvénynek a magyar kisebbséget érintő rendelkezéseiben enyhülés várható a tervezett Orbán-Zelenszkíj találkozó nyomán

– jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének Ukrajna-szakértője az M1-en hétfői műsorában.

Fedinec Csilla emlékeztetett: Volodimir Zelenszkíj ukrán államfő kifejezte szándékát, hogy kétoldalú találkozó keretében rendezné a magyar-ukrán viszonyt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

A tárgyaláson a nyelvtörvénynek elsősorban a magyar nyelvű sajtót hátrányosan érintő rendelkezéseinek enyhítésére kerülhet sor – tette hozzá.

Mint mondta: a z ukrán magyar viszonyt jellemzi, hogy Zelenszkíj hivatalba lépése óta valamennyi „fontos” ország vezetőjével, illetve az Ukrajnával szomszédos országok vezetőivel is találkozott. Ez alól csak Magyarország kivétel.

Arról is szólt, hogy a korábbi államfő, Petro Porosenko, illetve a korábbi amerikai alelnök, Joe Biden között korábban lezajlott beszélgetést rögzítő és korrupció gyanúját felvető hangfelvétel nyilvánosságra hozásának célja az ukrán-amerikai viszony aláásása.

Ez egyértelműen Oroszország érdeke – mondta a szakértő.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Top 10 izgalmas ítélet az EU Bíróságtól 2024-ben – fontos áfavonatkozások

Géza

​Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége és gondozója, a közelmúltban megosztotta gondolatait Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa tragikus halálával kapcsolatban..

Géza

Gene Hackman gyerekei semmit sem kapnak a milliárdos örökségből, mert apjuk a feleségére hagyott mindent..

Géza