13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldENSZ: a nukleáris fenyegetés az egész emberiségre nehezedik

ENSZ: a nukleáris fenyegetés az egész emberiségre nehezedik

„Aggasztó információk vannak polgári célpontok ellen bevetett kazettás lőszerekről” – mondta a szervezet emberi jogi főbiztosa.

Az egész emberiségre nehezedik Ukrajna orosz megtámadása következtében a nukleáris fenyegetés – figyelmeztette a nemzetközi közösséget Genfben Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

„Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás új és veszélyes fejezetet nyitott az emberiség történelmében” – jelentette ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésszakán a főbiztos.

„A nukleáris erők készültségi szintjének megemelésével még súlyosabbá váltak az emberiségre nehezedő kockázatok” – tette hozzá Bachelet. Figyelmeztetett, hogy a konfliktus kiszélesedésével Ukrajnában tízmilliók kerültek életveszélybe.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél.

A Tanács 47 tagállama Kijev kérésére csütörtökön sürgősséggel összehívott vitát tart az ukrajnai helyzetről. Ukrajna határozattervezetet is benyújtott, amelyben nemzetközi vizsgálatot követel.

Az ENSZ legfrissebb adatai szerint az ukrajnai konfliktusban

230 polgári személy – közöttük tizenöt gyermek – halt meg, és 525-en sebesültek meg, de Michelle Bachelet arra figyelmeztetett, hogy a valódi számok ennél jóval magasabbak lehetnek.

„Az áldozatok többségét lakott területek elleni nehéztüzérségi támadások, rakéta-sorozatvetőkből leadott és légicsapások okozták, és „aggasztó információk vannak polgári célpontok ellen bevetett kazettás lőszerekről” – mondta Bachelet.

Emine Dzsaparova, az ukrán külügyminiszter első helyettese a Tanács üléséhez intézett beszédében az emberi jogok megsértésével, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények cselekedeteivel vádolta meg az orosz erőket, és „az ukrán gyermekek vérét ontó háborús bűnösök felelősségre vonását” követelte.

A pénteken folytatódó vita után Ukrajna határozatot kíván elfogadtatni, amely „felszólítaná Oroszországot, hogy vonja ki csapatait gyors és ellenőrizhető módon Ukrajna nemzetközileg elismert területéről”, és amely kérné a Szíriában működőhöz hasonló, független nemzetközi vizsgálóbizottság sürgős felállítását.

Martin Griffith, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese csütörtökön Genfben az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában úgy fogalmazott: „az isten szerelmére, védjék meg a civileket” Ukrajnában, és „hagyják, hogy végezhessük a munkánkat”.

„Most, hogy már megvannak a (pénzügyi) forrásaink a munkánkhoz, arra van szükségünk, hogy a harcban álló felek engedjék, hogy végezzük a dolgunkat, és tegyenek eleget a nemzetközi emberi jog előírta kötelezettségeiknek”- mondta Griffith, aki közölte, hogy az adományozók bőkezűsége révén az ENSZ-nek a kért 1,7 milliárd dollárból két nap alatt 1,5 milliárd dollárt sikerült összegyűjtenie.

Az UNESCO csütörtökön határozottan elítélte az ukrajnai oktatási létesítmények elleni orosz támadásokat, és

„rendkívüli aggodalmát” fejezte ki a Harkivban és Csernyihivben okozott károk miatt.

Az ENSZ Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete műholdak segítségével ellenőrizni tudta, hogy hét intézményt – hat iskolát és egy egyetemet – érintett a konfliktus – közölte az UNESCO egyik szóvivője.

A szervezet aggodalmát fejezte ki az iskolák és egyetemek háború miatti bezárása miatt is, amely hatmillió iskolást és másfél millió egyetemistát érint.

Audrey Azoulay főigazgató sajnálatát fejezte ki a polgári áldozatok miatt, és felszólított az ukrán kulturális örökség védelmére.

Az UNESCO elítélte a kijevi Babij Jar holokauszt-emlékhely elleni támadást is.

Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem