7.9 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságEnnyivel drágultak az élelmiszerek

Ennyivel drágultak az élelmiszerek

Mélyebben kell idén a fogyasztóknak a zsebükbe nyúlni, ha élelmiszert vásárolnak. Többet kell fizetni a legtöbb zöldségért, gyümölcsért és a többi termék sem lett olcsóbb.

Kevesebb tejet, sajtot, gyümölcsöt tehet a kosarába az, aki a tavalyi összegből akar bevásárolni a piacon, vagy az élelmiszert árusító boltokban. Legrosszabbul az alacsony jövedelműek járnak, mert az ő fogyasztói kosarukban ezek a termékek átlagosan egyharmados arányt képviselnek. A magasabb jövedelműeknél ez akár 10 százalékkal is kevesebb lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2017. I. félévében átlagos havi 79 ezer forintos költésből a legtöbbet, egy főre vetítve átlagosan 21,3 ezer forintot élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordítottunk. Tavaly ugyanebben az időszakban 8 százalékkal kevesebből megúsztuk – írta a Népszava.A drágulásban több tényező is szerepet játszik. Véget ért Európában és Magyarországon is a nulla infláció időszaka és az elemzők 2017-re már 2,3- 2,4 százalékos éves inflációt várnak, a jegybank szerint pedig jövőre a második félévtől a pénzromlás üteme meghaladhatja a 3 százalékot is.

A legutóbbi szeptemberi adatokat figyelembe véve, egy év alatt az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vaj, vajkrémé 16,5, a sajté 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8 százalékkal. Az év eleji 27-ről 5 százalékra csökkentett áfának köszönhetően a baromfihús ára 12,9 százalékkal csökkent, ám például a csirkemell kilója a tavaszi árakhoz képest mára mintegy 10 százalék drágult.

A tej, illetve a tejtermékek drágulása jóval az átlag fölötti volt és ide sorolható a sertéshús is, de hangsúlyozni kell, hogy elsősorban az alapanyagárak nekilódulása nyomta fölfelé a kiskereskedelmi árakat – mondta a Népszava kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A sertéshús esetében figyelembe kell venni, hogy ha nincs a 27 százalékról az 5 százalékra mérséklő intézkedés, még a jelenleginél is többet kellene fizetni érte.

Ugyanez érvényes a friss tejre és a tojásra is.

Érzékelhetően emelkedtek a sütőipari termékek árai is, az ágazatot több körülmény is sújtja (szakemberhiány, alacsony profit, emelkedő alapanyag-árak, külföldi fagyasztott termékek és külföldi pékláncok megjelenése, minimálbér-emelés).

Az árakat mindenesetre kordában tartja az erős piaci verseny és a kereskedőknek nem érdeke, hogy visszafogják a forgalmukat egy túlzott drágulással – jegyezte meg az OKSZ főtitkára.

Forrás: inforadio

Képek: elelmiszer, twice, maszol

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem