Hirmagazin
Image default
Bulvár

Ennyi volt: Will Smith-t tíz évre kitiltották az Oscar-gáláról

A világsztár emlékezetes pofonja komoly szankciókat von maga után.

Will Smith az elkövetkező tíz évben biztosan nem élhet át hasonló pillanatokat / Fotó: Northfoto

Will Smith az elkövetkező tíz évben biztosan nem élhet át hasonló pillanatokat / Fotó: Northfoto

Erről Te sem maradhatsz le!

Will Smith minden idők egyik legváratlanabb szórakoztatóipari húzásával állt elő, amikor a 94. Oscar-díjátadó ünnepségén lazán felslattyogott a színpadra és egy hatalmas pofont kevert le a felesége kopaszságán viccelődő Chris Rocknak.

Az este folyamán Oscar-díjjal jutalmazott Smith cselekedetével sokakat megbotránkoztatott, de sokak elismerését is kivívta, amiért kiállt párja mellet. Ugyan a színész még aznap este és később a közösségi oldalán keresztül is bocsánatot kért erőszakos cselekedetéért, sőt még az amerikai filmakadémia tagságáról is lemondott, az Akadémia vezetői azonban nem hagyták ennyiben a dolgot.

Az illetékesek a mai nap folyamán ugyanis arra a megállapításra jutottak, hogy Will Smith általuk „elfogadhatatlannak” és „károsnak” nevezett viselkedésével, beárnyékolta a díjátadót, ezért pedig tíz évre kitiltották a további rendezvényekről.

Erről Te sem maradhatsz le!

„A testület úgy döntött, hogy 2022. április 8-tól számított 10 évig Smith úr nem vehet részt semmilyen akadémiai rendezvényen vagy programon, sem személyesen, sem virtuálisan, beleértve, de nem kizárólagosan az Oscar-díjátadót” – olvasható David Rubin akadémiai elnök és Dawn Hudson vezérigazgató pénteken kiadott közleményében.

A színész a CNN-nek adott rövid nyilatkozatában már reagált is a vezetők döntésére:

„Elfogadom és tiszteletben tartom az Akadémia döntését” – mondta Smith.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás