Egy biztosítási cég által megrendelt új tanulmány rangsorolta a héten új résszel jelentkező Halálos iramban-franchise eddigi nyolc filmjének autópusztításait. Infografikával!

Mindenki tudja, hogy a Vin Diesel és figurája által sokat hangoztatott család mellett ami a legfontosabb a Halálos iramban-filmekben, az az autós üldözések, különféle autós akciójelenetek, köztük ütközések, karambolok sora. S habár eddig minden rész elég látványos volt ebből a szempontból, voltak a franchise-nak olyan darabjai, amiknél többet költöttek az autópusztításokra.

A legköltségesebb film a behorpadó, összeütköző, felrobbanó, totálkárossá váló kocsik tekintetében a 2017-es Halálos iramban 8., 3,7 millió fonttal (1,5 milliárd forint), amit a 2011-es Halálos iramban: Ötödik sebesség követ (1,5 millió font=621 millió forint). Rajtuk kívül a harmadik helyezettnek, azaz a 2015-ös Halálos iramban 7-nek sikerült még egymillió font fölé kúsznia: itt 1,3 millió font ment el az autókra (ez forintban 538 millió).

Itt a szakértők által készített lista az egy-egy filmben megbecsült kárértékekről:

Forrás: Uswitch.com


A legszűkmarkúbbak nem túl meglepő módon a 2001-es első rész forgatásakor voltak a producerek: ekkor még csak mindössze 146 ezer fontot (60 és félmillió forintot) tapsolhattak el az alkotók összetört kocsikra.

A nyolc részben összesen 8,78 millió fontot, azaz 3,6 milliárd forintot vertek el karambolokra, ami autókra lefordítva azt jelenti, hogy mindösszesen 280 járművet tettek totálkárossá (ez az aranyérmes Halálos iramban 8. esetében 95 autót jelent, az első Halálos iramban-filmben pedig mindössze kilencet).

A többi részekre még nem jött ki hivatalos árbecslés a kárértékekre!

A pontos összegek csökkenő sorrendben a fenti infografikán láthatók, tönkretett autók számát tekintve pedig a sorrend a következő: 1.: Halálos iramban 8. (95 autó), 2.: Halálos iramban 6. (45 autó), 3.: Halálos iramban: Ötödik sebesség (37 autó), 4.: Halálos iramban 7. (31 autó), 5.: Halálosabb iramban (26 autó), 6.: Halálos iram (21 autó), 7.: Halálos iramban – Tokiói hajsza (16 autó), 8.: Halálos iramban (9 autó). A felmérés egyébként egy átfogóbb tanulmány része, amelynek keretében a nagy költségvetésű filmek autópusztításait számszerűsítették, és ami ide kattintva érhető el.


(via Uswitch.com)

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu